Amelyik tüntetésen Puzsér megjelenik, oda nem mennek el az emberek

Puzsér Róbert
Vágólapra másolva!
Az Origo megnézte, mennyien vettek részt azokon a megmozdulásokon, amelyeken a humorista is megjelent. Bátran kijelenthető, hogy a baloldali ellenzék nem hivatalos főpolgármester-jelöltje valósággal taszítja az embereket.
Vágólapra másolva!

Vannak olyan politikusok, akik képesek komoly tömeget megmozgatni egy-egy tüntetésen, és vannak olyan politikusok, akik nem. Orbán Viktor az előbbi kategóriába tartozik, amikor színpadra lép, akkor rendszerint több tíz ezres, sokszor pedig több száz ezres sokadalom fogadja. Ez nem annyira mondható el Puzsér Róbertről, nem hivatalos főpolgármester-jelöltről, akinél ez a szám jóval alacsonyabb. Olyannyira, hogy mintha esetében visszájára fordult volna a dolog:

ahol a humorista megjelenik, oda inkább nem mennek az emberek.

Ehhez nem kell feltétlenül felszólalnia az adott megmozduláson, bőven elég felbukkannia a hátsó sorokban.

Soros-egyetem maradása melletti LMP-s tüntetés

Tegnap a CEU-t és Soros Györgyöt kellett megvédeni, természetesen Puzsér Róbert is tiszteletét tette a zöldek tüntetésén. Csak emberek nem nagyon voltak. Ennek ellenére a humorista megtartotta a beszédét, amit lelkesen megtapsolt a több tíz fős nézőközönség.

Létszám: 80 fő

Forrás: Facebook

Hajléktalantüntetés

„Felháborító módon” szigorították a hajléktalanok utcai, életvitelszerű tartózkodását, ezért nem lehetett mást tenni, mint utcára vonulni. A hajléktalantüntetésen Puzsér ugyan nem szólalt fel, de egy fáklyát tartott a kezében az utcán alvók tiszteletére, 100 társával egyetemben.

Létszám: 100 fő

Forrás: Vadhajtások.hu

Az Identitás Generáció Erdogan-ellenes tüntetése

A baloldali ellenzék (nem a teljes!) főpolgármester-jelöltje meghívást kapott a radikáljobbos beütésű Identitás Generáció Erdogan-ellenes megmozdulására. Úgy volt, hogy felszólal a demonstráción, csakhogy annyira kevesen jelentek meg, hogy sértődötten hazament.

„Őszintén szólva nem számítottam nagy tömegre, de a résztvevők száma minden előzetes elképzelésemet alulmúlta” – nyilatkozta csalódottan a Budapest vezetésére pályázó megmondóember a 444-nek. Ha nem ment volna haza, akkor vele együtt tizenhárman lettek volna.

Létszám: 12 fő

A Jobbik demokráciaféltő tüntetése

Tavaly decemberben az Állami Számvevőszék 662 millió forintra megbüntette a Jobbikot, többek között tiltott pártfinanszírozás miatt. Nem volt mit tenni, meg kellett védeni a demokráciát, ezért Vona Gáborék fáklyával a kezükben utcára vonultak. A tüntetésre leigazolták az akkor még a Magyar Nemzet hasábjain publikáló Puzsért, hogy szólaljon fel. A humorista eleget tett a felkérésnek, a várva várt tízezres, de inkább több tíz ezres tömeg elmaradt, helyette csak pár Momentum-, Együtt- és Jobbik-szimpatizáns fagyoskodott.

Létszám: 700 fő

Forrás: Origo