Megtalálták a festékes flakont: a Momentum megint aszfaltokat fújkált össze

Fekete-Győr András, Soproni Tamás, Momentum Mozgalom
Soproni Tamás és Fekete-Győr András az Origo kinyomtatott cikkével, amelyben arról írtunk, hogy előbbi puccsra készül utóbbi ellen
Vágólapra másolva!
Az ifjúdemokraták megtalálták az ország legkíméletlenebb, legelnyomóbb és legbrutálisabb ellenségét: a budapesti járdákat. A szürke betontenger kapott rendesen Fekete-Győr Andráséktól, ez már hadüzenet!
Vágólapra másolva!

Az 50 ezer forintos bírság eltörlésével egy gigantikus sikert tudhatott a háta mögött a Momentum, így éppen ideje volt rontani az összképen. A XXI. századi párt ma reggel egy videót osztott meg közösségi oldalán, amelyben egy általuk fideszesnek tartott iskolaigazgató kinevezése ellen tiltakoztak. Teljesen váratlan módon azonban nem a tanárral szálltak szembe, hanem a budapesti járdák kapták meg a magukét. Az már a lenti felvételrészletből is látszik, hogy Fekete-Győrék nem spóroltak a festékkel, amikor firkálás formájában tiltakozásukat fejezték ki az elnyomó, megbélyegző, emberek sorsát megpecsételő igazgató kinevezése ellen:

A Momentum festékflakonokkal hadat üzent a szürke, budapesti járdáknak Forrás: Facebook

A Momentumtól korábban sem állt távol egy kis fújdogálás, éppen az országgyűlési választás napján estek neki legújabb ellenségüknek, a budapesti járdáknak, és akkor is iskolák előtt akcióztak.