A kormány nagyra becsüli a cseh kormányfő kiállását Magyarország mellett

SZIJJÁRTÓ Péter, Thermo Fisher
Budapest, 2018. október 16. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Thermo Fisher egészségügyi és gyógyászati vállalat budapesti regionális szolgáltató- és fejlesztőközpontjának avatásán 2018. október 16-án. MTI/KKM/Kovács Márton
Vágólapra másolva!
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kormány nagyra becsüli Andrej Babis cseh miniszterelnök kiállását Magyarország mellett, és ezt tekinti irányadónak.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter közleményében az új cseh külügyminiszternek a Respekt című liberális cseh politikai hetilap legfrissebb számában megjelent interjújára reagált.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/KKM/Kkm/Kovács Márton

Tomás Petrícek a lapnak azt mondta, közösen kellene védelmezni a liberális demokráciát, és úgy vélekedett: szükség volt a vitára az Európai Parlamentben azzal kapcsolatban, hogy Magyarország „elfordult” a liberális demokráciától, azonban a felszólításra a szankciós folyamat megindítására az új európai parlamenti választások és az új Európai Bizottság felállása előtt nem.

Szijjártó cseh kollégája interjújára reagálva úgy fogalmazott:

Hozzátette: örömmel várják a novemberi találkozót, akkor mindent megbeszélhetnek, hiszen „eddig nem volt jellemző a magyar-cseh kapcsolatokra az üzengetés, reméljük, ezután sem lesz az”.

Hangsúlyozta a négy visegrádi ország (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) együttműködése továbbra is a magyar külpolitika fókuszában marad,

nagyra becsüljük Babis miniszterelnök Magyarország melletti kiállását, és ezt tekintjük irányadónak.