Ilyen az Oscar-díjas Mindenki valódi kórusa

2018.10.23. 12:07

Az Oscar-díjas magyar film, a Mindenki, igazán fontos kérdéseket feszeget: kell-e énekelni egy kórusban mindenkinek? Annak is, aki nem tud? A filmben a kórus vezetője szerint nem. Annak, akinek kevésbé megy, csak tátogni kell. Erről is kérdeztük a filmben szereplő Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusának valódi vezetőjét. És arról is, hogy mit lehet tenni egy olyan gyerekkel, akinek nem jó a hallása, vagy épp nincs meg az adottsága, hogy énekes legyen. A válaszok meglepőek; röviden: Molnár Mónika szerint az, ami a filmben történik, rossz, hiszen ahogy fogalmaz „az a legfontosabb, hogy mindenki énekeljen”. Csak talán néhányan egy kicsit halkabban, mint mások.

Az elmúlt egy évben hányszor kezdték önnel úgy a beszélgetést, hogy az Oscar-díjas Mindenki című film igazi kórusvezetőjével beszélgetek?

Volt, akinek nem tűnt fel, hogy nem a színésznővel beszélget, de azért többnyire észreveszik. (nevetés) Általában azt szokták kérdezni, hogy én is olyan vagyok-e, mint a filmbeli Erika néni?

Molnár Mónika, a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusának vezetőjeFotó: Szabó Gábor - Origo

Vannak a filmben megformált karakterrel azonos jellemvonásai?

A kóruspróba elején én is szoktam cukorkát és csokoládét osztogatni, mert nagyon sokszor van olyan időpontban az énekkarunk, amikor már nagyon éhesek a gyerekek.

Mindenki kap?

Mindenki, persze.

Az ön kórusai már korábban is több díjat nyertek, de mi történt a film sikerei után? Még keresettebbek lettek?

Nagyon érdekes, mert a SoulAir kórussal, amelynek tagjai közül a legtöbben szerepeltek a filmben, már előtte is nyolc-kilenc alkalommal utaztunk külföldre. A jelentős különbség, hogy míg korábban nekem kellett keresni a lehetőségeket, addig most már minket hívnak meg. 10-12 éve találtam ki kollégáimmal, hogy nyissunk egy picit. Hogy ne csak a kerületen belül szerepeljünk. Először testvérvárosi kapcsolatot keresve jutottunk el Erdélybe, Szlovákiába, aztán később, kitalálva a Zenehíd projektünket, sok támogatást kapva az iskolai alapítványtól, illetve a Ferencvárosi Önkormányzattól, Franciaországba, Ausztriába és Svájcba is. Ezeknek az utaknak a többsége olyan volt, hogy volt ugyan két koncertünk, de közben láthattuk a világot: elmehettünk a Mozart-házba, fényképezkedtünk a brémai muzsikusokkal, vagy bepillanthattunk Párizs nevezetességeibe is. Most Svájcban hat nap alatt öt városban hét koncertünk volt. Vagyis a koncertek száma nőtt meg elsősorban, nem az utazásoké. Legutóbb a Cziffra Alapítvány meghívására adtunk koncertet Senlisben, a gyönyörű Cziffra kápolnában.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nincs könnyű dolga, ha egészen szűken csak a zenei világot veszem, az éneklés az egyetlen, amelyben ha nincs meg a tehetség, vagy talán inkább adottság, akkor az egész úszik...

Igen. Idővel az ember rájön, hogy van gyerek, aki úgy születik – Isten, a szülei és a génjei által –, hogy vissza tudja énekelni, amit hall, aztán van, aki fejleszthető, megtanulja, a helyes hangokat – ezek nagyon nagy sikerek nekem –, és ma már tudom, hogy van olyan is, akivel mindez sokkal-sokkal nehezebb...

De most ön csak az éneklés tisztaságáról beszél. Ami csak egy alap, és arról egyetlen szót sem ejt, hogy milyen az adott gyerek orgánuma, hangterjedelme...

Nagyon sok függ attól szerintem, hogy az óvodában mi történik. Ha az óvónő mondjuk idős, és dohányzik, akkor a gyerek nem, vagy csak nagyon mély fekvésben fog énekelni. Mint egy maci. És akkor idejön, és hallja, hogy én csicsergően énekelek fönt. Ha jó a füle, akkor előbb-utóbb automatikusan átveszi azt a magasságot, ahol én énekelek. Van olyan gyerek is, aki csak lassabban, de megtanulja, mert jó a füle, és figyel.

Én nem rakok ki gyereket a kórusból azért, mert nincs hangja, mert mindenki fejleszthető. Volt olyan, akit megtapsolt a többi gyerek, mert először énekelt el felismerhetően egy népdalt.

Merthogy úgy jött ide, hogy nem tudott énekelni?

Igen, tudták, hogy ő nem annyira ügyes, de amikor fel lehetett ismerni, hogy „Egy boszorka van”, kitört belőlük a taps.

Ön hagyja ezeket a reakciókat, hogy taps törjön ki egy órán egy produkció után?

Miután azt gondolom, hogy a gyerekeknek 3-4 órát minimum mozogniuk kellene, és itt ülnek hat-hét órát az iskolában, fontos, hogy egy kicsit mozogjanak. A taps abszolút belefér, főleg, ha jó a produkció. Nekem hála istennek van rá lehetőségem, hogy körjátékozzak, így az én termemben pad például nincs is. Kell a tér. Sokszor ülünk párnán, sokszor dobolunk. Nyilván, ha rendetlenséget okoz az adott reakció, akkor nehezebb nem rosszul reagálni, de volt már olyan, hogy a rendetlenségből csináltam egy ritmusgyakorlatot.

Molnár Mónika, a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusának vezetője 2018. október 11-énFotó: Szabó Gábor - Origo

És ezzel be lehet vonni azt a gyereket, aki pont elvesztette a koncentrációját?

Abszolút! A mozgás, a ritmus nagyon összehozza a gyerekeket. Sokszor csempészek a tanórákba ilyen dolgokat. Akár csak annyit, hogy most a fejed megmozdítása nélkül nézz a plafonra, a földre, az ablakra, a táblára. Mindenki azt csinálja, amit kell, és visszatér a figyelme.

Vannak olyan szakemberek, akik azt mondják, nemcsak zenei képzésben, hanem például a sportban, hogy „vagy csináljuk rendesen, vagy bele se kezdjünk”. Ön mit gondol erről?

Mi egy ének-zene tagozatos általános iskola vagyunk. Korábban volt testnevelés tagozat is, de az a mindennapos testnevelés bevezetése miatt okafogyottá vált. Ekkor találta ki az igazgató úr, hogy mindenki kapjon ugyanannyi játékos-mozgásos énekórára is lehetőséget. Harmadikban különülnek el a gyerekek. Nálunk Cica és Maci kórus van. Nincs az, hogy te ügyes vagy, ezért járhatsz kórusba, te pedig nem. Mindössze annyi, hogy az egyik kórussal egy kicsit nehezebb dolgokat is megpróbálunk. Két vagy akár három szólamban. A nagyobb iskolai rendezvényeken Bakáts-nap, Adventi koncert is van, a két kórus mindig együtt énekel.

Amikor olyan fellépés van, hogy összeolvad a két csoport – és akkor itt jön be a film üzenete –, meg lehet kérni a macis gyerekeket, hogy a cicák mellett tátogjanak?

A gyerekek érzik azt, ha valamit nem úgy sikerül kiénekelniük, ahogy kell. Ilyenkor mindig a legügyesebbet ültetem a legkevésbé ügyes mellé, azért, hogy a jót hallja, és azt szoktam kérni, hogy figyeld meg azt, hogy mit énekel melletted a társad. Ha nem találod el az a hangot, akkor énekelj egy kicsit halkabban, vagy azt a pici részt, ami magas, hagyd ki. Van olyan gyerek, akinek nincs hangja, hát van ilyen, ahogy van olyan is, aki nem ügyes futó.

De énekelni jó, tehát hagyni kell.

Forrás: Origo

Vannak tévés zenei vetélkedők, ahol egy profi énekes egy teljesen mással foglalkozó sztárt kap maga mellé társnak. Én hallottam jó énekestől egészen elképesztően hamis produkciót. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy egy hamisan éneklő társ még egy profit is el tud vinni, hát még egy gyereket...

Igen, ilyen van, de annyira jónak kell lenni, hogy ne vigyen el a másik szólam. Azért akkora különbségek egy általános iskolában nincsenek. Előfordul, hogy egy-egy rész nem lesz kristálytiszta, mert lehet hallani, hogy valaki nem azt énekli, amit kell, de szerintem többet ér az, hogy jókedvvel mindenki együtt énekel.