Patkányinvázió van Makón

patkányok
A második legnagyobb német városban 8 millióra becsülik a patkányok számát.
Vágólapra másolva!
Sok makói panaszkodott a patkányokra, ezért a helyi önkormányzat rendkívüli rágcsálóirtást szervezett. A legtöbb patkány a lakótelepek környékén van, többnyire a kóbor állatok etetése miatt – írja a Délmagyar.
Vágólapra másolva!

Zsámboki Zsolt, a polgármesteri hivatal műszaki csoportjának vezetője elmondta, hogy havonta irtják a rágcsálókat Makón, egy erre szakosodott céggel évi kétmillió forintos szerződésük van.

A mostani, rendkívüli irtásra azért volt szükség, mert sok volt a panasz.

Forrás: Shutterstock

Az irtás módszeréről Győrfi Kálmán, a Bogármérnökség Kft. szakembere elmondta a Délmagyarnak, hogy

véralvadásgátlóval mérgezett csalétket raknak ki főleg a csatornákban. A vegyszer keserű, ezért más állatok nem eszik meg.

Diós Zsolt, az Alföldvíz Zrt. PR-irodavezetője szerint a patkányok nem élnek a csatornában, csak néha mennek le, viszont a járataikat gyakran fúrják a meleget adó csövek mellé.

Abban mindegyik szakértő egyetértett, hogy a patkányok lakótelepi elszaporodása az ott élők hibája is.

Gyakran tesznek a szemetesbe ételmaradékot, és gyakran tesznek ki a kóbor állatoknak ételt, ami oda vonzza a rágcsálókat.