Fejlemény a VV Fanni-ügyben, megvan a DNS-teszt eredménye

VV Fanni
Az utolsó VV Fanniról készült fotó. Novozánszki Fannit tavaly november óta nem találják, a megölésével B. Lászlót gyanúsítják.
Vágólapra másolva!
A nyomozók hónapokig vizsgálták, kié lehet a harmadik DNS-nyom, amelyet Novozánszki Fanni feltételezett gyilkosának autójában találtak.
Vágólapra másolva!

VV Fanni tavaly novemberben tűnt el. A meggyilkolásával vádolt férfi autójában, egy véres kötélen viszont kettejük DNS-e mellett egy harmadik mintát is találtak.

A nyomozók rögtön a férfi rokonai között kezdtek vizsgálódni, és heteken belül kizárták, hogy bármelyiküknek is köze lenne a gyilkossághoz. Egy kivétellel.

A gyanúsított nagybátyja és volt ügyvédje, Brodmann Péter eredményeire tovább kellett várni

– a férfi csak a napokban kapta kézhez a hivatalos papírokat.

Az utolsó kép VV Fanniról. Novozánszki Fannit tavaly november óta nem találják, a megölésével B. Lászlót gyanúsítják

– mondta a Borsnak Brodmann Péter.

Szerinte ezek után már nem lehet akadálya annak, hogy ismét fellépjen unokaöccse védelmében. "Kérni fogom, hogy helyezzenek vissza védőnek, és szüntessék meg a kizárásomat" – mondta a lapnak a következő lépést illetően.