Puzsér Róbert minden eddiginél mókásabban görgeti tovább a nagy baloldali főpolgármester-viccet

Puzsér Róbert
Vágólapra másolva!
A magát esélytelennek tartó humorista egy majdnem teljes interjút szentelt Karácsony Gergely szidalmazására. A Párbeszéd társelnökének nevét 16 alkalommal említette a beszélgetés során, egyetlen egyszer sem pozitív színben. Minden eddiginél szórakoztatóbban folytatódik az előválasztás körüli, őrületes ellenzéki hercehurca. Ha ettől nem csuklik Karácsony, akkor semmitől sem.
Vágólapra másolva!

A humorista a balliberális 24.hu munkatársaival beszélgetett, ahol az egypontos autósellenes programjának népszerűsítése mellett legfőbbképpen Karácsony Gergely szidalmazására fókuszált. Ismert, a Párbeszéd társelnöke korábban kijelentette, hogy csak akkor indul el a választáson Tarlós István ellen, ha a baloldali pártok előválasztást tartanak, és az itt a legtöbb szavazatot elérő jelölt lesz az induló. Puzsér Róbert ezt a megoldást hevesen ellenzi, a napokban az MSZP-vel veszett össze a felvetésen, és most is egyértelművé tette, mi az álláspontja a kérdésben. Viccnek tartja azt, hogy "DK-s nénik számolnák meg a rá adott szavazatokat", ezért továbbra sem támogatja az előválasztást. Feltehetően az előválasztással kapcsolatos nézeteltérés miatt sem tartozik a kedvencei közé Karácsony, de hogy nincs a kedvencei között, az egészen biztos. A beszélgetés során tizenötször volt olvasható a Karácsony vezetéknév, Puzsér erősen megcsuklatta a törpepárt vezetőjét. A nagy Karácsony Gergely-csuklató összeállítás következik a magát esélytelennek tartó főpolgármester-aspiráns/humorista egyetlen nyilatkozatából:

A valóságshow-szereplő Karácsony Gergely

"Persze, most úgy kéne viselkednem, mint egy politikusnak, és a politikai érdekeim mentén el kéne játszanom a zöld és alternatív, budapesti Karácsony Gerit, aki biciklire pattan, de én nem egy valóságshow-szereplőt kívánok eljátszani."

A kíváncsiskodó Karácsony Gergely

"Mi a programom? – kérdezi Karácsony Gergely. Majd megmérjük, hogy mi a programom."

A méricskélő Karácsony Gergely

"Én megfordítom ezt a képletet, nem méricskélem, hogy mit akarnak hallani az emberek, mint Kasza Tibi a bulvártérben vagy Karácsony Geri a politikában, hanem van egy vízióm."

A szocialistákat életben tartó Karácsony Gergely

"...a Karácsony Gergelyben él túl az MSZP, ő tartja életben az utódpártot, a szoclib networköt, vele a kirakatban hazudja magáról azt az MSZP, hogy ők valójában az LMP meg a Momentum egybegyúrva, nem egy ósdi, posztkomcsi párt, hanem a fiatal, nyugatos, urbánus, zöld alternatíva."

A gyurcsányabbnál is gyurcsányabb Karácsony Gergely

"Karácsony Gergő a 2018-as kampányban már gyurcsányabb volt Gyurcsánynál, és azt mondta, hogy kétharmados felhatalmazás nélkül fog alkotmányozni. Felrúgná azt a nyomorult, töredékes alkotmányosságot is, ami még van."

A politikai érdekek mentén bármit feláldozó Karácsony Gergely

"Karácsony Gergely a pillanatnyi politikai érdekek alapján bármit feláldoz."

A nem integratív Karácsony Gergely

"Mondjuk egy Karácsony Gergő, aki annyira integratív, hogy alig látszanak a kontúrjai."