Megölte a szerelmét, aztán hazament szexelni a barátnőjéhez

2018.10.17. 18:59

Életfogytig tartó börtönre ítélt a bíróság egy most 22 éves kakucsi fiút, mert brutális kegyetlenséggel megölt egy fiatal lányt. Szerelmes volt a lányba, de az nem akart tőle semmit. Ezért ölte meg több késszúrással, kegyetlenül. A gyilkosság után a fiú hazament szexelni a barátnőjével.

Vezetőszáron hozták be a 20 éves lány gyilkosát a bíróságra. A négy és félórás tárgyaláson kiderült, hogy a most 22 éves K. Bálint Vácon tanult középiskolában, egy kollégiumban lakott. Az iskola befejeztével hazaköltözött, ekkor kezdett el úgynevezett herbált szívni, vagyis drogozni. Szülei tudtak róla, hogy drogozik, de ahelyett, hogy orvosi segítséget kértek volna, a nagyapa tehenészetébe küldték dolgozni.

Vádlott: Kelemen Bálint Inárcsi gyilkosságFotó: Mudra László - Origo

A tárgyaláson kiderült, hogy a fiú nem szerette a munkáját, gyakran voltak dühkitörései, de mindig tárgyakon vezette le. Sokáig nem érdekelte a szex sem, egészen addig, míg komoly kapcsolata nem lett. Vivient az általános iskolából ismerte: 7. és 8. osztályba együtt jártak. Már akkor is szerelmes volt a lányba, de ez a szerelem viszonzatlan maradt. 2013-ban a fiatal lány és barátja szakítottak, Bálint ekkor próbálkozott először, Vivien azonban visszautasította a fiú közeledését. Ezután három év telt el, mire a fiú felköszöntötte születésnapján a lányt. Onnantól kezdve rendszeresen beszéltek Facebookon.

A lány főiskolára készült, és különórákra járt Budapestre. Nem járt el sűrűn otthonról, nem bulizott, a szüleinek viszont rendszeresen segített boltjukban, vagy éppen a kistestvéreire vigyázott. Bálint tudta jól, hogy a lány mikor megy a tanfolyamra, ezért Budapestre ment, majd felhívta Vivient, hogy véletlenül pont a városban volt dolga, és ha gondolja, hazaviszi Kakucsra. Ezenkívül még kétszer vitte haza kocsijával a lányt, amikor az lekéste a buszát. Mindig ő kereste a lány társaságát, de

Vivien nem akart többet barátságnál, ezért visszautasította Bálintot. Ez annyira frusztrálta a fiút, hogy elhatározta: megöli egykori osztálytársát.

Egyik este Bálint kocsival ment el újra a lányért, és előtte elszívott egy herbált. Vivien gyanútlanul ült be a kocsiba. A fiú a nyomozás és a tárgyalások alatt többféle verziót elmondott arról, hogy mi történt ezután. Az egyik változatban azt állította, hogy csókolózni kezdtek, de zavarta a lány hevessége, és ő csak a combját fogta meg. Ezután elindultak haza, Vivien az autópályán elaludt, majd, amikor felébredt, öklendezni kezdett az alkoholtól, amit a buliban ivott. A fiú vallomásában először azt mondta, hogy kitette a lányt az Inárcsi kamaszparkban, majd továbbment. Valójában azonban nagyapja birtokára vitte, egy erdős részre, ahol leállította a motort. Hátrahajtotta az ülést, amelyen Vivien ült, és megcsókolta. Egyik kezével beletúrt a lány hajába, a másikkal pedig a kézifék mögötti tartóhoz nyúlt és kivette belőle a 9 centiméteres vadásztőrt.

Először mellkason szúrta a lányt, azután hasba. Összesen tizenháromszor. Vivien kiesett az autóból, és pár perc múlva meghalt. A fiú az erdőbe vonszolta a holttestet, és letakarta a kabátjával.

Egy későbbi vallomásában már azt mondta, hogy a lány követelte tőle, hogy hagyja el érte barátnőjét. Ezen összevesztek, Bálint állítása szerint a lány megfenyegette őt, hogy ha nem így lesz, nyilvánosságra hozza, hogy találkozgatnak, és csúnya szavakat mondott barátnőjére, amin ő bedühödött, és azért késelte halálra a lányt.

A gyilkosság után hazament, és szexelt a barátnőjével.

Fotó: Mudra László - Origo

Másnap visszatért a gyilkosság helyszínére: ágakkal, falevelekkel és egy fatörzzsel próbálta meg letakarni a holttestet. A kocsiban volt még a lány táskája, benne az irataival és a telefonjával. Az igazolványok kieshettek a táskából, mert másnap egy férfi megtalálta őket. A telefont viszont megpróbálta összetörni a fiú. A véres vadásztőrt elmosta, és a házuk kéményébe rejtette két szál rózsával.

Ezután a lányt eltűntként keresték. A gyilkost is kikérdezték az eltűnéssel kapcsolatban többször is. Amikor megtalálták a lány holttestét, a fiú kérte, hogy hadd maradhasson vele kettesben, hadd búcsúzzon el tőle. Amikor pedig a rendőröknek is gyanússá vált és kihallgatták, részleges beismerő vallomást tett.

Fotó: Mudra László - Origo

A számítógépén megtalálták, hogy olyan videókat is megnézett, amelyekben fiatal lányokat kínoznak halálra: legtöbbjüket hasba szúrták. A nyomozók arra következtettek, hogy Bálint ezekből merítette az ötletet Vivien kivégzéséhez.

Végül 2016. március 11-én előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. Ma pedig a bíróság meghozta az ítéletet:

életfogytiglani börtönbüntetést kapott, amelyből legkorábban 25 év múlva szabadulhat. Az indoklásban elhangzott, hogy a tárgyalások alatt végig tudta a fiú, hogyan védekezzen, és sem megbánást nem tanúsított, sem beismerő vallomást nem tett.

Fotó: Mudra László - Origo


A döntés ellen fellebbezett a gyilkos és ügyvédje is: a fiú felmentésért, a védő pedig enyhítésért. Így az ítélet nem jogerős, az ügy másodfokon folytatódik.