Vona Gábor vitte a Jobbikba Soros emberét

Soros György George
Vágólapra másolva!
A Jobbikban kegyvesztett Volner János után a már a Mi Hazánk Mozgalomban politizáló Dúró Dóra, a párt korábbi erős embere is leleplezte a bevándorláspárti spekuláns, Soros György és a Jobbik kapcsolatát. Dúró ráadásul új, érdekes részleteket is megosztott azzal kapcsolatban, hogy hogyan és kinek köszönhetően került a CEU-alapító Teplán István a párt holdudvarába. Szerinte a Soroshoz köthető CEU alapítóját a jobbikos Kepli Lajos szervezte be, Vona Gábor pedig előtérbe tolta. Dúró elárulta, amíg a Jobbikban volt, megtagadta a CEU-s ügyek és kapcsolatok felkarolását, Volner János pedig ébresztőt fújt a jobbikosoknak.
Vágólapra másolva!

Újabb részletek derültek ki a balos fordulatot vett Jobbik és Soros György kapcsolatáról, ezúttal Dúró Dóra rántotta le a leplet arról, hogyan épült be a bevándorláspárti spekuláns embere az egykor radikális jobboldali, mára egyre inkább balliberálissá váló pártba.

Ahogy az Origo megírta, Volner János, a Jobbikból pénteken kizárt alelnök közösségi oldalán számolt be arról, hogy

a Soros György-féle CEU egyik alapítójával, ráadásul Teplán a Gyöngyösi Márton frakcióvezető által szervezett brüsszeli konferencián is részt vett, de a Jobbik szeptemberi kongresszusán is ott volt.

Soros György Forrás: --

Az ügyben szintén megszólaló Dúró Dóra szerint

a Soroshoz köthető CEU alapítóját a jobbikos Kepli Lajos szervezte be, Vona Gábor pedig előtérbe tolta

- közölte a PestiSrácok.

Dúró most Facebook-posztban nevezte meg a többi felelőst, azokat, akik a CEU-alapító Teplán Istvánnak helyet biztosítottak a Jobbikban:

"Sajnálom, hogy Szabó Gábor Jobbik-pártigazgató hazugságával belerángat ebbe az ügybe. A Soroshoz köthető CEU alapítóját nem én vittem a Jobbik holdudvarába, hanem Kepli Lajos szervezte be, és

már Vona Gábor is ismerte, Kepli Vonára hivatkozva továbbította nekem mint az oktatási bizottság elnökének pártfeladatként, hogy találkozzak vele.

Tehát nem én ajánlottam a vezetés figyelmébe, a kapcsolatfelvétel már korábban megtörtént, és álláspontom a CEU-val kapcsolatban egyértelmű volt mindig is, nem véletlenül tagadtam meg az érdeküket szolgáló alkotmánybírósági beadvány aláírását, amire felszólította a Jobbik képviselőit a pártvezetés, melynek csak két akkori tagja, Toroczkai László és Volner János ellenezte a CEU-t szolgáló döntését. Vona Gábornak azt a kérését sem voltam hajlandó végrehajtani, hogy a CEU ügyében rendkívüli ülést hívjak össze az országgyűlés oktatási bizottságában elnökként, sőt a plenáris ülésre vonatkozó jobbikos témafelelősséget is visszautasítottam" – írta a Mi Hazánk Mozgalom politikusa.

Forrás: Facebook

Dúró Dóra tehát egyértelműsítette:

Vona Gáborék a Soros-egyetem mellé álltak, a pártot pedig arra is felhasználták volna, hogy a CEU érdekében politikai lépéseket tegyen, politikai döntéseket hozzon.

Teplán István mellett más Soroshoz köthető embereket is megnevezett Volner János, akik ugyancsak körön belülre kerültek a Jobbikban, vagy ott legyeskedtek a párt körül.

A politikus név szerint említi

Utóbbit genderjogi aktivistának, egy migránsokat segítő alapítvány munkatársának, a melegfelvonulás lelkes reklámozójának nevezte Volner.