Dömötör: Nem lehet olyanokra bízni a határvédelmet, akik kezében ott a kerítésvágó

ÁDER János; DÖMÖTÖR Csaba
Budapest, 2018. május 22. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, miután átvette a kinevezési okmányt Áder János köztársasági elnöktől (hátul) az Országház Gobelin-termében 2018. május 22-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint nem lehet olyanokra bízni a határvédelmet és a biztonságot, „akik kezében ott a kerítésvágó”. Dömötör Csaba a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt is mondta: nem azért ragaszkodik Magyarország a határai védelméhez évszázadok óta, hogy most egy tárgyalóasztalnál átadja olyanoknak, akiknek ez nem is annyira fontos.
Vágólapra másolva!

A politikus közölte:

a salzburgi EU-csúcs megmutatta, hogy a migrációs vita új gócpontja a határvédelem. Úgy vélekedett: a tanácskozáson azt akarták elérni, hogy „a tagállamok lemondjanak a határvédelem jogáról” és bízzák Brüsszelre, a Frontexre, az uniós határ- és partvédelmi ügynökségre.

A kormánynak ez több okból is elfogadhatatlan – jelentette ki, sorolva: egyrészt azért, mert Magyarország képes megvédeni határait és „ebben példát is mutattunk”, másrészt azért, mert

Brüsszelben sokan vannak olyanok, akik nem is akarják megvédeni a határokat, inkább bővítenék, támogatnák a migrációt.

Dömötör Csaba megismételte a kormány álláspontját, amely szerint

ha egy tagállam úgy gondolja, nem képes megvédeni a határait, akkor annak az országnak érdemes segítséget nyújtani.

De azoktól a tagállamoktól, amelyek saját erejükből is képesek ezt megtenni, nem lehet elvenni a határvédelem jogát – hangsúlyozta.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Forrás: MTI/Kovács Tamás

Szerinte a határvédelmi javaslat mögött sok egyéb olyan brüsszeli terv van, amely támogatná a bevándorlást, és nem megállítaná. Ezek között említette, hogy

Dömötör Csaba véleménye szerint Brüsszelben „mintha az önfeladás programját futtatnák, és (...) itt az ideje az újraindításnak”, mert nem lehet tartósan az emberek akaratával szemben politizálni. Hozzátette:

a politikai irányváltást a jövő évi európai parlamenti választás kényszerítheti ki.

Azzal kapcsolatban, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke akkor vetette fel a Fidesz kizárásának lehetőségét az Európai Néppártból, amikor Orbán Viktor miniszterelnök távozott a teremből, úgy válaszolt: ez „meglehetősen méltatlan” eljárás volt, de a legfontosabb, hogy elvetették Juncker javaslatát.

Szólt arról is, hogy

a Soros-Sargentini jelentésben a már lezárt ügyeken kívül „ideológiai elvárásokat” fogalmaztak meg, amelyeknek „az égvilágon semmi köze” a jogállami kérdésekhez.

A jelentés igazi politikai jelentősége szerinte az, hogy felszínre hozta a törésvonalakat, és tisztább a kép pár hónappal az európai választás előtt.