Élvezze ki az utolsó nyárias napot

Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Szombat
Hidegfront érkezik, melynek hatására beborul az ég, feltámad a szél, és egyre többfelé alakul ki eső, zápor. Néhol viharos széllökések is lehetnek. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet: ÉNy-on mindössze 13, DK-en még 24 fok körül alakulhat a hőmérséklet. Erős hidegfronti hatás terheli szervezetünket.

Vasárnap
A nap első felében erősen, délután változóan felhős lesz az ég. Számottevő csapadék már nem lesz. A DNy-i szél megerősödik. 20 fok körül alakul a maximum.

Hétfő
Viharossá fokozódó széllel újabb hidegfront éri el hazánk térségét. Több helyen fordul elő eső, zápor, sőt délen zivatar is. A csúcsérték 20 fok körül alakul.

Kedd, szerda
Változóan felhős, igazi őszi időre van már kilátás. Az ÉNy-i szél gyakran élénkül meg. Reggelente 2 és 8 fok közötti értékeket mérhetünk (tehát a fagyzugos helyeken már előfordul talaj menti fagy!). Délután 12 és 17 fok valószínű.