Dinoszaurusz-lábnyom és Naprendszer a járdán

Járdafestés
Vágólapra másolva!
Óvodások és iskolások egyaránt tapasztalhatták, hogy iskolakezdéskor a vártnál izgalmasabb módon közelíthették meg intézményüket, hiszen új festményekbe botolhattak Budapest-szerte. Az ötletes alkotások kapcsán Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettessel beszélgettünk.
Vágólapra másolva!

Kérem, mutassa be néhány szóban a Gyermekbarát város programot!

Az utóbbi időben nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy Budapest gyermekbarát város legyen. Az elmúlt évek szép eredményeket hoztak, így a munkát a továbbiakban is folytatni kívánjuk.

A főváros alapvető szemléletét áthatja a gyermekbarátság, tehát nem egy párhuzamos világot építünk a gyermekek számára, hanem a várost szeretnénk olyanná varázsolni, hogy minden lurkó számára barátságos hely legyen.

Ennek megvalósítására már hosszabb ideje dolgozunk együtt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel. A hallgatók azt vizsgálták, miként lehet egy, a gyermekek számára élhető várost kialakítani néhány, számukra is izgalmas, érthető és ötletes megoldással. A közös munka eredménye az ismeretterjesztő és játékos járdafestések, amelyek különböző tematikákban találhatók meg több kerület iskolái, óvodái előtt.

A gyakorlatban milyen módon valósult meg a közös munka?

A MOME hallgatói fél éven keresztül dolgoztak a gyermekbarát várost szolgáló, megvalósítható alkotásokon, amelyeket a Fővárosi Önkormányzat finanszírozott.

Azon alkotások kerültek a járdára, amik segítségével a gyermekek számára adunk valamit. Hogy ez egy mosolyt vagy valódi ismeretterjesztést jelent, az az alkotás koncepciójától függ.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra munkájának is köszönhetően megannyi izgalmas járdafestéssel találkozhatnak a gyermekek a fővárosban Forrás: Leiner András

Játékos és ismeretterjesztő alkotások. Mit takarnak a kifejezések a művészet relációjában?

Óvodák és általános iskolák előtt egy később majd könnyen eltávolítható és újrafesthető járdafestéssel különböző tematikákban helyezünk ki olyan festményeket, amelyek az idejárók számára izgalmat és információt hordoznak.

Alapvetően a 3-10 év közötti gyermekeket szerettük volna megszólítani, így az alkotások döntően az iskolakezdéssel egy időben kerültek és kerülnek ki folyamatosan.

Hogy néhány példát említsek: van olyan alkotás, amelynek segítségével le lehet mérni, hogy mekkora volt egyes dinoszauruszok lábnyoma, akad olyan ugróiskola, amely a versmértéket segít tartani, miközben ugrálunk. Találni olyan burkolatjelet, ami az órával, vagy a Naprendszerrel való megismerkedést segíti, de szorzótáblát is láthatnak a matematika iránt érdeklődők.

Hogyan értékelik a „befogadók" a járdafestéseket?

Néhány helyszínről, ahol már tavasszal fellelhetők voltak az alkotások, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, sőt, sok kerületben jellemző, hogy a felkínált 7-8 helyszínt - amit kerületenként igyekszünk biztosítani – kérésükre meg kellett emelnünk.

Forrás: Rácmolnár Milán

Tavaly Csepelen a FŐKERT-tel együttműködve kihelyeztek integrált játszóeszközöket, melyeken mind egészséges, mind fogyatékkal élő gyerekek együtt tudnak játszani. Milyen visszajelzések voltak a korábbival, és milyen tervek vannak az utóbbival kapcsolatban?

A megvalósult program fontos és szerethető úgy a gyerekek, mint a szülők számára is.

Rengeteg előítélettől, nehézségtől tudjuk ezáltal megkímélni a gyermekeket, egyben sok olyan kérdés kerül elő, ami viszont nagyon fontos a másik megismerése és megértése szempontjából. Tesszük mindezt egy olyan nagyszerű keretben, mint a játék.

Hamarosan mindenki számára hozzáférhető a Városi Zöld Füzet, mely ingyenesen kapható és könyvtárakban is fellelhető lesz.

Így igaz, egy különleges helyen már most megtalálható, valamint természetesen online elérhető jelenleg is.

amelyeket szülők és gyerekek együtt tudnak felfedezni, ezzel is segítve, hogy jobban megismerjék a várost, menjenek ki a szabadba és élvezzék Budapestet.

Milyen hosszú és rövid távú terveik vannak a programmal?

Jövő évben Budapest lesz Európa Sportfővárosa, így a kiadandó füzetek erre a témára koncentrálnak majd,

bemutatják a kevéssé ismert sportolási lehetőségeket, és játékos feladatokkal mozgatnak meg kicsit, s nagyot egyaránt.

A mozgásban gazdag életmódra próbáljuk rábírni a szülőket és gyerekeket. A gyermekbarát város tematikát mindenképp folytatjuk, a most látható járdafestések a kettővel ezelőtti évfolyam hallgatóinak alkotásai, az újabb ötleteket még nem kezdtük el magvalósítani, de nagyon várjuk már.