A börtönben találták meg a soroksári kocogó nő gyilkosát

soroksári futónő sajtótájákoztató
Vágólapra másolva!
Elfogták annak a nőnek a gyilkosát, akit öt éve, futás közben öltek meg. A rendőrség tegnap mindössze ennyit jelentette be a honlapján, de már akkor hozzátették, hogy ma sajtótájékoztatót tartanak, ahol sok minden kiderül. 
Vágólapra másolva!

A sajtótájékoztatót Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály vezetője és Lontai Márton, a Nemzeti Szakértői és Kutatói Központ bűnügyi-igazságügyi szakértői főigazgató-helyettese tartja.

Először magáról a gyilkosságról beszélnek. Hogy hogyan, és hol találták meg a nő holttestét, illetve, hogy hogyan kezdtek el nyomozni.

Többek között azt is vizsgálták, hogy voltak-e konfliktusai a nőnek, például a munkahelyén, illetve azt is, milyen volt a házassága.

Fotó: Polyák Attila - Origo

De átnézték a közösségi oldalon is a nő ismerőseit, ahogy a szomszédokat is megvizsgálták.

Miután a nő ismerőseit kizárták, a gyilkosság közelében élőket kezdték el vizsgálni, illetve az arra megforduló hajléktalanokat, valamint azokat, akik rendszeresen járnak arra, sportolni, horgászni vagy dolgozni.

Rengeteg embert hallgattak ki, telefonhívásokat figyeltek meg, és DNS-mintákat vettek. Közel kétezer darabot.

Ahogy elővettek korábbi szexuális bántalmazási ügyeket is. Egészen a kicsiktől a legbrutálisabbakig.

Végül a most elfogott férfit is így kapták el. A férfi nemrég börtönbe került. Az DNS-e egyezett a gyilkosság helyszínén talált DNS-sel. Ezután hallgatták ki a gyilkosság idején 35 éves férfit. Hajléktalan volt, asztalosnak tanult, de a szakmájában nem dolgozott.

A férfi nem tett vallomást, de a gyanúsítotti kihallgatása ellen nem tett panaszt.

Egy beszélgetésen - tehát nem a kihallgatásán - azt mondta a rendőröknek, hogy a gyilkosság napján, azon a területen biciklizett, ahol a nőt megtámadták. Ezt látta is, azonnal odament - ahogy állítja -, és rátámadt a támadóra, megütötte. Szerinte ekkor került oda a DNS-e. Hogy ezután mi történt a nővel, azt mondja, nem tudja.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A rendőrök, azonban ezt a történetet nem tartják életszerűnek, sőt, azt mondják, a bizonyítékok ezt kizárják.

A gyilkossággal gyanúsított férfi korábban többször volt börtönben, lopásért, illetve rablásért, többek között több garázst is feltört.

Most is jogerős büntetését tölti, amely 2020-ig tart.

Az Origo kérdésére a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály vezetője elmondta, hogy a korábban kittűzött ötmillió forintos nyomravezetői díjat senki sem kapja meg, azt már vissza is vonták.