Tanulmányutakkal csábítják a külföldi biciklis turistákat Magyarországra

Tanulmányutak, biciklis turizmus
Vágólapra másolva!
 Az Ausztriában és Szlovéniában már jól bevált és hatékony módszer Magyarországon még gyerekcipőben jár. A tanulmányutak lényege, hogy a média képviselőit meghívják egy biciklitúrára, amelynek során megismerhetik az adott tájat. Az általuk megírt cikkekkel bemutatják a magyarországi turisztikai célpontokat. Ez a módszer rengeteg külföldi biciklis turistát csábíthat Magyarországra.
Vágólapra másolva!

– mondta az MTI-nek Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium turizmusért is felelős államtitkára.

Cseresnyés azt is hozzátette, hogy tőlünk nyugatra már bevett gyakorlat, hogy úgynevezett study tourokat szerveznek külföldi szakújságírók számára, akik aztán különféle magazinokban fényképekkel illusztrált élménycikkekkel, saját tapasztalaton alapuló útleírásokkal vonzzák oda a turistákat.

Fotó: Kaiser Erika

Bár az idegenforgalom fellendítésére már Magyarországon is bevezették a tanulmányutakat, az újdonság az, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség tavaly nyitott a biciklis turisták felé is.

Azóta már összesen három study tourt szervezett külföldi kerékpáros szakújságíróknak.

A médiában dolgozó szakemberek Magyarország kiemeltebb látványosságaival ismerkedhettek meg, mint például a balatoni régióval, a Dunakanyarral vagy éppen a Zalai-dombsággal.

Fotó: Kaiser Erika

Az első, „8 nap alatt a vizek és a borok földjén” elnevezésű tanulmányútról készült cikkek

200 ezer külföldi biciklishez jutottak el.

Ráadásul negyedannyiba került, mintha ezeket a helyeket fizetett hirdetésekkel mutatták volna be.

A study tourok sorozata idén Zalakaros környékének, illetve Muraföldének, majd a múlt héten a balatoni régiónak a bemutatásával folytatódott. Ez utóbbi egyik túráját Cseresnyés Péter államtitkár is végigkerékpározta.

Ezúttal azonban külföldről már nemcsak magazinok, hanem kerékpáros témájú online hírportálok képviselői és bloggerek is meghívást kaptak Magyarországra.

Fotó: Kaiser Erika


Cseresnyés Péter azt is elmondta, hogy az önkormányzatoknak érdemes az ilyen példaértékű, szervezett programokra pénzt áldozniuk annak érdekében, hogy hosszabb távon növeljék turisztikai bevételeiket.