Megnémult a dombóvári pedofil 10 éves áldozata

A pedofília nem szexuális aberráció, hanem mentális betegség (18+) pedofil
Vágólapra másolva!
A dombóvári Erzsébet utcába csütörtökön rendőrautók érkeztek. Verekedéshez hívták őket a házhoz, ahol az a 10 év körüli lány lakik, akit a gyanú szerint megerőszakoltak még júniusban - írta meg a Bors. A pedofil férfi a TV2 hírműsora, a Tények szerint a kislány nagymamájának a párja.
Vágólapra másolva!

A gyerek apja azt mondta,

lánya nem hajlandó megszólalni, amióta az 58 éves férfi erőszakoskodott vele.

A rendőrök szerint a pedofil férfi azzal csalta autójába áldozatát, hogy majd együtt megnéznek egy filmet. Arra kényszerítette, hogy

közösüljön vele a gyerek.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Amikor a kislány el akart szaladni, a férfi kést szorított a nyakához és folytatta, amit elkezdett.

Amikor meghallotta, mit tett, a lány apja ököllel támadt az erőszakoskodóra, ezután hívták a rendőröket.

- mondta a Borsnak egy környéken lakó asszony. Arról is beszélt, hogy rossz körülmények között élnek és az áldozat a legidősebb a négy gyerek közül.

Múlt héten tartóztatták le a dombóvári férfit, akit

kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszakkal

gyanúsítottak meg. A Szekszárdi Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Ha a bíróság bűnösnek találja, 10 év börtönt kaphat.