Márki-Zay Péter még az idén egy új pártot vagy mozgalmat verbuválna

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely
Márki-Zay Péter, a sánta kutya
Vágólapra másolva!
Tegnap a hódmezővásárhelyi polgármester meghívására több ellenzéki, közéleti szereplő látogatott el a városba, ahol megállás nélkül szidták a magyar kormányt. Nem is ez volt a rendezvény újdonsága, hanem ami utána következett: Márki-Zay Péter Hadházy Ákossal és Róna Péterrel pártot vagy mozgalmat alapíthat. Könnyen elképzelhető, hogy jön a sokadik, kormánybuktatást akaró alakulat. Mindez azért érdekes, mert Márki-Zay kerek négy hónapja még azt mondta, nem akar országos politikus lenni.
Vágólapra másolva!

Gyakorlatilag nyolc éve vég nélkül megy az izzadtságszagú gondolkodás arról a balliberális oldalon, hogyan lehetne megbuktatni a kormányt. Volt egyszer egy A jelű forgatókönyv, amit a B jelű követett, hogy aztán átadja a helyét a C jelűnek. A sort nagyságrendileg Q-ig lehetne folytatni, de idő és hely hiányában ennek részletes elemzését kénytelenek leszünk most mellőzni. Az azonban megállapítható, hogy a nagy tervek általában egy pártalapításban futottak ki. Így született meg nagy remények és elvárások közepette a Juhász Péter-féle Együtt, ami 2014-ben még valamennyire tényező volt az ellenzéki pártok között, azonban mára megszűnt. De ide lehet sorolni a Karácsony Gergely vezette Párbeszédet, vagy az olimpia megfúrásával indító, napjainkra viccpárttá változó Momentumot.

Az ellenzéki ötletgyár a következőképpen néz ki napjainkban: egymás után jönnek ki az újabb és újabb kormánybuktató projektek, sorra jelennek meg a színen az újabb és újabb ellenzéki vezetők, és megállás nélkül alakulnak meg az újabb és újabb pártok.

Hódmezővásárhelyen azonban megjelent egy "igazán" komolyan vehető, ízig-vérig egyedi reformterv: alapítsunk pártot vagy mozgalmat a kormány eltávolítására!

A tervek terve

„Uszítás helyett volt egy beszélgetés Magyarország és Európa viszonyáról, tojászápor helyett pedig egyetlen hangos szót sem lehetett hallani a közönség irányából, és senki sem zavarta meg a műsort. Körülbelül 150 hódmezővásárhelyi viszont egy forró hosszú hétvége közepén is végighallgatott egy másfél órás közéleti programot" – így kezdte a kommunista újságírás hagyományait meseszépen felidéző beharangozóját a tegnapi hódmezővásárhelyi, ellenzéki rendezvényről Soros György blogja, a 444.hu. Ha ők ilyen szépen írnak valamiről, akkor annak egész biztosan kiemelkedő súlya van. Nem igazán nehéz kitalálni, hogy miért is voltak a kedves szavak: a balliberális média által szimplán Európa-párti ellenzékieknek elnevezett csoportosulás másfél órán keresztül levegővétel nélkül szidta az Orbán-kormányt az amúgy „Közéleti beszélgetés az európai integrációról" nevet viselő rendezvényen.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere pártot alapíthat Forrás: Origo

Az eseményről készült tudósítások alapján felszólalt a házigazda, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Hadházy Ákos, a dulakodását követően az LMP-ből kilépő országgyűlési képviselő, Jeszenszky Géza korábbi külügyminisztere, Róna Péter balliberális közgazdász és Hegedűs István volt parlamenti képviselő. Megállapodtak abban, hogy miben nagyon jó az Európai Unió, és miért nagyon rossz hely jelenleg Magyarország. Minden tehát a megszokott mederben zajlott, egy kivétellel: Márki-Zay Péter elárulta Soros blogjának, hogy még az idén létre kell hozni egy új pártot és mozgalmat.

A polgármester a baráti sajtónak hozzátette, hogy „csak olyan formációhoz hajlandó csatlakozni, ami következetesen kiáll a jelenlegi autoriter rendszer ellen, és ami a teljes ellenzéki összefogást képviseli."

A tervek tervét megelőzően

Az új párt alakításával kecsegtető hódmezővásárhelyi városvezetőtől azért is furcsa ez a nyilatkozat, mert korábban egyértelműen arra célzott, hogy nem akar részt venni az országos politikában, főleg vezetőként. Az áprilisi választást követő ellenzéki demonstrációk egyikén meglepetésre nem maga lépett színpadra, inkább levelet küldött, amelyet aztán felolvastak a pódiumon.

A sajátos húzás kapcsán azt nyilatkozta a balliberális 24.hu-nak, hogy azért cselekedett így, mert elsősorban polgármester akar lenni, nem országos politikus.

Akkor még úgy látta, hogy számára az első a város, és annak lakói.