Dömötör Csaba: Olyan országot szeretnénk, amit mindenki büszkén a hazájának hívhat

Szent István-szobor, Simontornya, Kelemen Kristóf alkotása, komment.hu
Vágólapra másolva!
"Ahol a munkának értéke van, ahol a ház otthon is, ahol a családok támogatást kapnak, ahol a hit összeköt, a biztonság pedig állandó." Olyan országot szeretnénk, "amelyet mindenki büszkén hívhat hazájának" - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a zalaegerszegi augusztus 20-ai rendezvényen. 
Vágólapra másolva!

Dömötör Csaba a városi Szent István-napi megemlékezésen rámutatott arra, hogy ezeréves történelmünk folyamatos vágy arra, hogy ne csak biztonságban legyünk, hanem nagyobb jólétet is kiharcoljunk magunknak; legyen erőnk észrevenni, hogy

az a korszak, ahol mindez teljesül, itt kopogtat az ajtón.

Az államtitkár kitért arra, hogy augusztus 20-nak, Szent István ünnepének "nincs ellenpontja, nem vetődik rá a gyász árnyéka", ezen a napon "a cselekvés, a bátorság és a jövőbe vetett hit maradéktalan diadalát ünnepeljük" és egy olyan államférfit, aki évezredes távlatban "egy népet tett nemzetté, szállásterületet hazává és laza szövetséget erős állammá".

Szent István fiához intézett intelmei a magyarok azóta élt több mint 30 nemzedékét is kötelezik, mert

- emelte ki a politikus.

Dömötör Csaba szerint a

határokat ma is védünk kell, a keresztény talapzatra ma is nagy szükség van és a függetlenségünket meg kell erősítenünk.

Ezért áll a déli határzár, és ezért döntött úgy pár hete az Országgyűlés, hogy alkotmányba foglalja: "minden állami szervnek kötelessége a keresztény értékek védelme". Az előttünk álló években látszik majd jól, hogy ennek mekkora jelentősége van - fűzte hozzá.

Egy felmérés szerint a magyarok 77 százaléka azt várja el a kormánytól, hogy védje meg Magyarország keresztény értékeit és gyökereit - jelezte az államtitkár. Azzal folytatta: Szent István egyik legnagyobb tette, hogy megteremtette az ország függetlenségét, pedig már akkor is nagyhatalmak jelentős érdekei csaptak össze a világnak ezen a részén.

Kifejtette: a magyaroknak akkor mehet jól a sora, ha a saját kezében tudja tartani a legfontosabb döntéseket, de ehhez gazdasági önállóság is kell. Ezen a téren nagyon sok teendőnk van még, bár

az ország tehát egyre szilárdabban áll a saját lábán.

Dömötör Csaba utalt arra, hogy Szent István azzal, hogy

a kereszténységet választotta, évezredes távlatban döntött a magyarok hovatartozásáról.

Európa részei vagyunk, és sokszor adódott az a felelősség, hogy ezt védelmezzük is, s mintha most is ilyen helyzetben lennénk.

Európát kettős válság nyomasztja: a gazdasági, aminek egy részét sikerült megoldani, de ennél súlyosabb az identitásválság, amit "a kulturális önfeladás, a bevándorlás és az értelmes párbeszédet gátló politikai korrektség" szít. A jövő évi európai parlamenti választás dönti el, hogy ki tudunk-e törni ebből az identitásválságból, hogy Európa képes lesz-e a megújulásra - jegyezte meg a politikus.

A magyarok szavára most mintha jobban odafigyelnének, "talán azért, mert mi őszintén és mindig nyílt lapokkal játszunk, világosan elmondjuk, hogy az európaiak számára a biztonság az első". Semmi okunk az önfeladásra, mert Európának van mire építenie, az évszázados kulturális és szellemi teljesítményére, a gazdasági és a politikai versenyre, a nemzetek sokszínűségére és a keresztény hagyományokra.

- hangsúlyozta Dömötör Csaba.

Akiknek nem fontos a biztonság, akiknek nem fontosak a határok, a nemzeti kultúrák védelme, "azoknak az európai emberek sem fontosak, a magyarok sem". Akik "hanyagságból vagy szándékosan Európa népességcseréjét segítik elő, az európaiak többségi akaratát tagadják meg" - emelte ki az államtitkár.