Donald Trump újraépíti a magyar-amerikai szövetséget Orbán Viktorral

Vágólapra másolva!
Donald Trump amerikai elnök szövetségest lát Orbán Viktorban, ezért új irányba akarja terelni az amerikai-magyar kapcsolatokat - erről írt szinte egyszerre a New York Times és a Bloomberg is - írja a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

Hosszú elemzést közölt a magyar–amerikai kapcsolatok alakulásáról a The New York Times című amerikai napilap, amely kifejti: a magyar kormány az elmúlt években hiába próbált elismerésre szert tenni Washingtonban, Barack Obama exelnök kormányzata a magas rangú, kétoldalú találkozókat gondosan elkerülve inkább csak kritikákkal illette a magyar kormányt, ennek azonban, most úgy tűnik, vége: Donald Trump amerikai elnök ugyanis új irányba kívánja terelni az amerikai–magyar kapcsolatokat.

A liberális New York Times az Obama-kormányzat egyik provokációjaként említi, hogy az akkori külügyminisztérium 200 millió forint értékű pályázat kiírásával akarta támogatni a magyar vidéki, kormányellenes, "független" sajtót, idén július végén azonban Trump emberei váratlanul bejelentették: a pályázatra szánt pénzt Magyarország helyett Európa más részein hasznosítanák. Simonyi András korábbi washingtoni nagykövet ezt a New York Timesnak úgy kommentálta: órási siker ez a magyar diplomáciának, ami azt üzeni: „Magyarországgal nincs gond, Magyarország demokrácia."

Donald Trump – mint az közismert – szimpatizál az erős vezetőkkel, az amerikai elnök pedig „nagyon erős vezetőnek tartja Orbán Viktort" – nyilatkozta az Egyesült Államok budapesti nagykövete, David Cornstein, Trump régi jó barátja a Magyar Időknek.