Súlyos hibák okozták a genovai hídkatasztrófát

Hídomlás Genova
Edoardo Rixi, az infrastruktúráért felelős olasz miniszterhelyettes az ANSA olasz hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy szerinte az egész hidat el kell majd bontani, ami súlyos közlekedési problémát fog okozni
Vágólapra másolva!
Megelőzhető lett volna a tragédia - ezt mondja az általunk megkérdezett szakember a genovai tragédia után egy nappal. Szerinte a kötelező ellenőrzés során a hibákat észre kellett volna venni. Közben az áldozatok száma már 42-re nőtt, több ember állapota pedig súlyos, és még mindig keresik azokat, akik a törmelékek alá szorulhattak. Genovában tegnap kora délután szakadt le egy viadukt, amelyet a 60-as években építettek, és amelyet naponta több tízezren használtak.
Vágólapra másolva!

- ezt mondta az általunk megkérdezett hídtervező szakember. Rabb Zoltán Péter szerint megelőzhető lett volna a tragédia.

Forrás: AFP/Piero Cruciatti

A szakértő azt is hozzátette, hogy a tenger közelsége miatt a sós levegő is károsította a betonszerkezetet.

Elmondása szerint, a katasztrófának biztosan voltak előjelei, amiket észre kellett volna venni.

- mondta Rabb Zoltán Péter, aki szerint, ha egy 50 éves híd összedől, akkor azért a kezelő a felelős. A probléma abból is adódhatott, hogy észrevették a hibákat az ellenőrzés közben, de nem vették őket olyan komolyan, mint kellett volna.

Forrás: MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro

A hidakat rendszeresen vizsgálni kell, Magyarországon a nagyobbakat, mint például a Duna-hidak vagy a völgyhíd, hetente ellenőrzik.

„Minden megyében van egy hídmérnök, aki évente minden hidat megvizsgál egyszer, de az csak szemrevételezés. Vannak az időszakos vizsgálatok, amiket tízévente kell megcsinálni, ezt csak a kisebb hidaknál nem kell elvégezni. Ilyenkor kell beton- és acélkorróziós vizsgálatokat csinálni, itt már nem csak szemrevételezés van, hanem laborvizsgálatok is.

– mondta az Origónak a szakértő.

A Magyar Mérnöki Kamara szerint is lehettek arra utaló jelek, hogy a híd már nem megfelelő állapotú.

– válaszolta Horváth Adrián, a Magyar Mérnöki Kamara Tartószerkezeti Tagozatának alelnöke a megkeresésünkre.

Ez történt

A Morandi autópályahíd kedden omlott össze, maga alá temetve az alatta húzódó gyárépületeket és a hídon tartózkodókat.

Eddig 42 halálos áldozatról tudnak,

de a kutató-mentő csapatok tovább dolgoznak, így újabb áldozatokat is találhatnak. A La Repubblica szerint

három gyerek is van a halottak között: egy 8, egy 12 és egy 13 éves.

Továbbra is tíz eltűntet tartanak nyilván, 15 súlyos sérültet pedig a kórházban ápolnak. Az áldozatok között két román, két albán és három francia állampolgár is van.

Egyelőre nem tisztázott, miért omlott le az 1960-as években épült híd 80 méteres szakasza, de szemtanúk szerint – mivel éppen hatalmas vihar csapott le a városra – villám csapott a hídba, és nem sokkal ezután történt a katasztrófa. Ezt hivatalos források nem erősítették meg.