Nem sikerült semmi a politikában, ezért videóblogger lesz Vona Gáborból

Vona Gábor
Ózd, 2018. március 24. A jobbik ózdi utcafórumának résztvevője köszönti Vona Gábor pártelnököt a városi piacon 2018. március 24-én. MTI Fotó: Vajda János
Vágólapra másolva!
Az expolitikus éppen a balliberális, híreket hamisító HVG-nek árulta el jövőbeni terveit, így a holnapi, nagy dérrel-dúrral felvezetett bejelentés tárgytalan. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje influenszernek állt, az állatvilág háborog: mégsem lesz Vona Gábornak kisállat-kereskedése. 
Vágólapra másolva!

„Vlogger leszek. A vlog számomra nem cél, hanem eszköz arra, hogy megmutassam magam, a gondolataimat, az elképzeléseimet” – robbantotta a hírt a fake news király Szauer Péter csapata, a HVG, akiknek a Jobbik korábbi elnöke a hét elején nyilatkozott. A balliberális portálnál sosem lehet tudni, hogy viccelnek, blöffölnek, vagy véletlenül van valami valóságalapja, amiről írnak. Vegyük úgy, hogy ez most halálosan komoly!

Vona Gábor elárulta a lapnak, hogy két fővel vág neki az embert próbáló feladatnak, és azt reméli, hogy középtávon ebből építhet magának megélhetést.

Minden bizonnyal ezt fogja bejelenteni a holnapi napon Vona Gábor. Ismert, az egykori politikus napok óta építi magát közösségi oldalán, három videóval is jelentkezett, ahol közéleti témákban szólalt meg röviden. Kifejezetten érdekes, hogy a Jobbik pártmédiájának ékköve, az Alfahír egy hosszú cikket jelentetett meg tegnap a brit influenszerekről, akik ismét „fejlődési pályára” állították az unióból való minél drasztikusabb kilépést szorgalmazó UKIP-ot. Ez a mozzanat viszont egyértelműen arra utal, hogy megmarad az összjáték a felek között, az expártelnök nem távolodik el teljesen a Jobbiktól, annak ellenére, hogy a HVG-nek azt állította, hogy a pártpolitikával felhagyott.

Vona Gábor, amikor még a Jobbik kormányfőjelöltje volt, egy puszit ad egy Jobbik-szimpatizáns arcára. Most vloggernak állt Forrás: MTI/Vajda János

Ami Vona Gábornak jó, az nem biztos, hogy mindenkinek örömhír. Következzenek a legnagyobb vesztesek:

  • az állatvilág, ami nem teljesen reménytelenül reménykedett abban, hogy politikai pályájának befellegzésével ki tud csikarni Vonából egy kisállat-kereskedést, még közelebbi kapcsolatba kerülve vele;
  • a Jobbik-LMP-Momentum formálódó szövetsége, hiszen a sajtóhírek arról szóltak, hogy a Jobbik korábbi vezetője állhat az élére. Úgy tűnik, nem így lesz.

Amúgy Vona Gábor nagyon szeretett volna Magyarország miniszterelnöke lenni, még tavaly decemberben is azt nyilatkozta, hogy ő a magyar demokrácia utolsó bástyája. Az Origo viszont megírta, hogy egyre inkább a celebesedés felé vette az irányt.