Darák Péter: Konkrét ügyekben nem döntök

Vágólapra másolva!
Elnöki megbízatása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az általa vezetett Kúria a jövőben nem fog közigazgatási ügyekkel foglalkozni - mondta Darák Péter a Magyar Időknek adott interjúban.
Vágólapra másolva!

Darák Péter beszélt arról is, hogy a Kúria a rendelkezésére álló eszközökkel elő kívánja mozdítani az alkotmányos változást. Hozzátette, közigazgatási bíróként természetesen érdeklődéssel figyeli az átalakítás részletkérdéseinek kimunkálását.

Úgy vélekedett, az elmélyültebb szakmaiságot, specializálódást lehetővé tévő szervezet az igazságszolgáltatás állandó értéke. "A jogterületek szerinti világos ügymegosztás egymástól elkülönülő bíróságok között kizárja az indokolatlan párhuzamosságot, viszont lehetőséget ad az ügyszakhoz jobban illő szervezési megoldásokra" - fejtette ki.

Az ügyelosztási renddel kapcsolatos kérdésre válaszolva kiemelte,

a bíró esetleges világnézeti irányultsága nem szempont.

Hangsúlyozta azt is, hogy a bírói függetlenség nem önmagáért való érték, hanem azt szolgálja, hogy a polgárok biztosak lehessenek abban, hogy a bíró, aki el fog járni az ügyükben, nincs elkötelezve semmilyen lehetséges peres ellenfélnek.