Vágólapra másolva!
Farkas Örs politikai elemző szerint a választóknak az ellenzékkel van problémájuk, függetlenül attól, hogy milyen elgondolás szerint indulnak a jelöltjeik; ezt mutatják a hétvégi időközi önkormányzati képviselőválasztások eredményei is.
Vágólapra másolva!

Az elemzőt arról kérdezték hétfőn az M1 aktuális csatornán, hogy vasárnap időközi voksolást tartottak Miskolcon, Veszprémben és Sopronban.

A kormánypárti jelölt mindhárom helyszínen jelentős előnnyel győzött.

Miskolcon egy független jelölt mögé sorakozott fel az összes ellenzéki párt, a Jobbikot is beleértve, de volt olyan helyszín, ahol csak LMP-s jelölt indult, ahogy olyan is, ahol csak szocialista. Farkas Örs szerint az ellenzék elmúlt néhány hónapos tevékenysége

nemhogy nem javított az országgyűlési választásokat megelőző véleményeken, hanem inkább rontott.

Azzal kapcsolatban, hogy mindegyik említett voksoláson 30 százalék alatt maradt a részvétel, Farkas Örs azt mondta, hogy ha magas a részvétel, mint az április 8-i országgyűlési választáson, akkor az a problémája az ellenzéknek, ha alacsony, akkor meg az.