Önvédelemre fogta a gyilkosságot

Vágólapra másolva!
A családjával is agresszív volt korábban az az egykori rendőr, aki szerdán nyakon szúrt egy családgondozót Inárcson. A TV2 hírműsora, a Tények információi szerint, a férfi ellen akkor távoltartást is elrendeltek. A 61 éves Cs. Attilát letartóztatta a bíróság. A férfi a nyomozóknak azt vallotta, hogy jogos önvédelemből szúrta le a 44 éves családsegítőt. A volt rendőr, azért gyilkolt, mert a nő nem talált neki egy önkormányzati lakást, ahová a kilakoltatásuk után beköltözhetett volna a családjával.
Vágólapra másolva!

Elfordította a fejét a kamerák elől az a 61 éves férfi, aki nyakon szúrt egy családgondozót Inárcson. A támadót bilincsben, vezetőszáron vitték a bíróságra, ahol egy órán belül döntöttek is a sorsáról. Egyelőre harminc napra letartóztatták. A családapa szerdán ment be a családsegítő irodájába, mivel aznap ki kellett költözniük a házukból, azt ugyanis elárverezték. Információink szerint a 44 éves családgondozó próbált nekik segíteni, és egy önkormányzati ingatlant keresni Inárcson, ahol átmenetileg meghúzhatták volna magukat. Azonban ilyet nem talált. Így a 11 éves beteg kislányt elvették volna a családtól, amíg nem találnak új otthont.

– nyilatkozta a Tények tudósítójának Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.

Cs. Attila korábban rendőrként dolgozott Budapesten, majd alkalmatlanság miatt leszerelték, és biztonsági őrként dolgozott.

Az egykori rendőr nem volt büntetve, de intézkedtek már ellene a nyomozók. A Tények úgy értesült, hogy korábban a családjával is agresszív volt, távoltartást is elrendeltek ellene. Később aztán kibékült a feleségével, így visszaköltözött a családi házba. Környezete azonban azt nem gondolta, hogy ilyen kegyetlen tettre képes.

– nyilatkozta az egyik névtelenséget kérő szomszéd.

A Tények információ szerint a férfi azonban a bíróságon nem tett beismerő vallomást.

Kihallgatásán azonban azt vallotta, hogy a háromgyerekes ügyintéző támadt neki, és csak védekezett egy 10 centis késsel.

Még a letartóztatását is megfellebbezte, mondván, hogy ki szeretne kerülni a rácsok mögül. A 44 éves családgondozót három gyereke, unokája és férje gyászolja. Kollegái pedig csendes megemlékezést szerveztek vasárnap estére a Kossuth térre.