Volt rendőr gyilkolhatott Inárcson

2018.07.11. 19:23

Ma reggel egy férfi halálra szurkált egy ügyintézőt az inárcsi hivatalban. Úgy tudjuk, el akarták venni az adóságban úszó férfi házát és gyerekeit. Ettől dühödött föl úgy, hogy többször belevágta a kését a nőbe. 

A gyilkosság után Inárcs legforgalmasabb útját lezárták. Az egész itt történt. Több helyen is rendőrségi szalag volt kihúzva. A hivatalban még ott jártunkkor is helyszíneltek a rendőrök.

Felháborító, ami történt, ha valakivel valami bajom van, akkor azt nem a munkahelyén rendezem le– mondta egy arra bicikliző idősebb asszony.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Egy közelben lakó fiatal nő szerint a 61 éves férfi azért gyilkolt, mert el akarták tőle venni a gyerekeit.

Öt gyereke van a férfinak, akiket a gyámhatóság el akar venni tőle. Azért ment be reggel a családsegítő szolgálathoz, hogy ezt megakadályozza. Az a nő kezelte az ügyét, akit megölt. Valószínűleg nem tudott neki segíteni, ezért lett ideges a férfi, és gyilkolta meg – mondta a nő az Origónak.

Lapunknak több helyi is elmondta, hogy nagyon megrémítette őket a gyilkosság, elmondásuk szerint Inárcson még soha nem történt ehhez hasonló.

Reggel, amikor erre sétáltam láttam a rendőrségi kordont és rendőrautókat, de akkor még nem tudtam, hogy mi történt. Nem is gondoltam arra, hogy itt megöltek valakit. Ilyen itt még nem történt soha.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Egy közeli presszóban egy férfitól megtudtuk, hogyaz áldozat 42 éves volt, és van egy kislánya.Azt is mondja, jó szándékú, átlagos asszony volt.

Úgy tudom, hogy egy nyugdíjas rendőr gyilkolt. Bement a hivatalba, ideges lett, majd nyakon és hason szúrta szegény nőt. El akarták venni tőle a házát, a gyerekeit pedig otthonba vitték volna. Ezt akarta megakadályozni, ehhez akart segítséget kérni- mondta egy helyi férfi.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A rendőrség a helyszínen elfogta a férfit. András Tamás őrnagy az Origónak elmondta, hogy gyilkosság miatt indítottak nyomozást. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK