Nem ritka, hogy őrökre támadnak a rabok a magyar börtönökben - Volt, hogy gyilkoltak is

2018.07.11. 16:08

Rendszeresen támadnak rá az őrökre a rabok a magyarországi börtönökben. Átlagosan több mint két támadás jut egy hónapra. A legsúlyosabb támadás mintegy harminc éve történt, akkor egy rab három őrt megölt, hármat pedig megsebesített.

Ahogy azt nemrég megírtuk, rátámadt a társaira és az egyik őrre is egy rab az egyik börtönben. Később ugyanennek az őrnek a nyakát is el akarta vágni egy üvegszilánkkal.

Forrás: BVOP

Az eset nem egyedi, tudtuk meg, mivel átlag 60-70 alkalommal támadnak a rabok az őrökre a magyarországi börtönökben.

Az esetek többségében kollégáim csak könnyebb sérülést szenvednek. Ez alapvetően a megfelelő szakmai felkészítésüknek és a folyamatos továbbképzésüknek köszönhető – mondja Makula György a BVOP kommunikációs vezetője. Hozzáteszi, hogy kollégái gyakorlatilag minden nap életveszélyben vannak.

A verbális agresszió a rabok részéről gyakori jelenség, a kollégáinkat fel kell készíteni arra is, hogy erre megfelelő módon reagáljanak, hiszen a kommunikációnak ilyenkor óriási szerepe van. Persze olyan esetek is előfordulnak, amikor ezen a szinten továbblépnek a fogvatartottak és tettleg próbálják inzultálni a börtön személyzetét. Az elmúlt években akadt példa arra, hogy kihegyezett fogkefével vagy törött seprűnyéllel próbálták megszúrni a felügyelőt.

Makula azt mondja, ilyenkor a lélekjelenlét és a szakmai tapasztalat segíthet, ahogy ez tavaly áprilisban történt, amikor csak a rutinos fegyőrök éberségén múlt, hogy nem történt tragédia.

Az egyik budapesti börtönben ugyanis két rab kibontotta a fali elektromos csatlakozót és áramot vezetett a zárka ajtajába azért, hogy a felügyelőket megrázzák az árammal. Az őrök azonban elővigyázatosságból lábbal rúgták be az ajtót, ez mentette meg az életüket.

Ha komolyabb akcióról van szó, azt egy speciálisan képzett egység hajtja végre, akiket a kommandósokhoz hasonlóan kifejezetten ezeknek a helyzeteknek a kezelésére treníroznak.

Forrás: BVOP

Az is előfordul, hogy megpróbálják megvesztegetni az őröket, tavaly 10 olyan eset történt, amikor egy rab pénzt kínált egy őrnek, ő azonban azt nem fogadta el.

A legsúlyosabb támadás 1984-ben történt a szegedi Csillag börtönben: az akkor 28 éves Richter Richárd, titokban készített késével – amelyet a munkahelyén, a bútorgyárban készített – három őrt meggyilkolt, hármat pedig megsebesített.

Richtert ezért később felakasztották.