Elítélték a petesejtjeit árusító nőt

Vágólapra másolva!
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a petesejtjeit mesterséges megtermékenyítés céljából árusító nőt. A petesejteket megvásárló, meddő nők megrovást kaptak.
Vágólapra másolva!

Az elsőrendű vádlott 2013-2014-ben petesejt-donációval foglalkozó internetes fórumokon ismerkedett meg olyan emberekkel, akiknél a fogantatás természetes úton nem történt meg. Néhányuk esetében részt vett a donációs eljárásban, többnyire azonban nem is állt fenn valós szándék a donációra.

Ezekben az esetekben a megismertekkel csak elhitette, hogy petesejtjét nekik adományozza, eközben a donáció fiktív költségeit – például az utazásét, orvosi vizsgálatokét – előre kérte.

A bíróság ítéletének indoklásában a büntetéskiszabással kapcsolatban rámutatott: határozott különbséget kell tenni a vádlottak által elkövetett cselekmények motivációi között. Az elsőrendű vádlott célja elsősorban anyagi haszonszerzés volt:

egy éven belül 11 alkalommal ajánlotta fel a petesejt-donációt, amire fizikailag képtelen lett volna, továbbá a törvény sem engedi.

Az elsőrendű vádlott büntetésének kiszabásakor a bíróság súlyosító körülményként értékelte a bűnhalmazatot, illetve, hogy anyagi haszonszerzés céljából szorult helyzetben lévő embereket használt ki. Enyhítő körülmény volt ugyanakkor a tetemes időmúlás és az, hogy a nő kiskorú gyermeket nevel.
A II., III., IV., V., VI. és VII. rendű vádlottak esetében a bíróság hangsúlyozta, hogy enyhítő körülmény cselekményük motivációja, a gyermekáldás, továbbá a tetemes időmúlás, és az elkövetett cselekmények társadalomra veszélyességének mértéke.

A Fővárosi Törvényszék az elsőrendű vádlottat emberi test tiltott felhasználása és más bűncselekmények miatt 1 év 6 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre és 817 450 forint vagyonelkobzásra ítélte. Az ügy többi vádlottja megrovást kapott.

Az elsőfokú ítéletet az ügyész és az I., valamint a VII. rendű vádlottak védőinek kivételével valamennyien tudomásul vették. Az I. és VII. rendű vádlott védői három nap gondolkodási időt kértek.