Most a cserkészekről hazudott egy hatalmasat a ballib média

Vágólapra másolva!
Rasszizmussal próbálta megvádolni a 168 óra egyik cikke a Magyar Cserkészszövetség vezetését, mivel állítólag nem hagyták, hogy létrejöjjön egy csak cigányokból álló cserkészcsapat Sajókazán. A valóság ezzel szemben az, hogy hosszas egyeztetések után döntött úgy a hazai cserkészövetség vezetése, hogy mivel a tervezett csapat a szövetség alapszabályának több pontjával szembe ment, ezért nem jöhet létre a helyi csapat. Pótor József, a Cserkészszövetség országos ügyvezető elnöke az üggyel kapcsolatban azt mondta, nem a roma cserkészekre, hanem mint fenntartóra mondtunk nemet a sajókazai tervezett cserkészcsapat ügyében. A sajókazai Dr. Ámbédkar Iskola vezetője egyébként az a Derdák Tibor, aki korábban SZDSZ-es országgyűlési képviselő és a Gyurcsány-kormány által létrehozott az Oktatásért Közalapítvány egyik kurátora volt. Természetesen a 168 óra írását mindenféle kritika nélkül vette át az összes balliberális sajtótermék. 
Vágólapra másolva!

Ismét hatalmasat sikerült hazudnia a balliberális médiának. A Simicska-féle Index és a Soros-blog is kritika és a másik oldal megkérdezése nélkül átvette a 168 óra hírét, miszerint a "cserkészek nem látják szívesen a roma fiatalokat". A történet lényege, hogy állítólag a Magyar Cserkészszövetség mondvacsinált indokokkal elutasította egy sajókazai és környékbeli roma fiatalokból álló cserkészcsapat megalakulását. Még a cserkész név használatát is megtagadták tőlük - állította a balliberális portál. A cikkben végig azt próbálják sugalmazni, hogy rasszista ok miatt nem hagyták, hogy Derdákék cserkészcsapatot hozzanak létre.

Fittyet hánytak a sajókazaiak a szabályokra

Ezzel szemben a valóság az, hogy a Magyar Cserkészszövetség és a sajókazai Dr. Ámbédkár Iskola kapcsolata már több évre tekint vissza. Ezen évek alatt elindult egy önálló cserkészcsapat megalapításának folyamata, amelyről többször egyeztetett a Magyar Cserkészszövetség Derdák Tiborral, az iskola alapítójával is. Mint az a cserkészszövetség közleményéből kiderül, az egyeztetések eredményeként a Magyar Cserkészszövetség jelezte, hogy voltak fenntartásai egy kizárólag romákból álló cserkészcsapattal kapcsolatban –

hiszen elsősorban az integrált oktatásban hisz –,

azonban az alapszabálynak megfelelően nyitott mindenkire, aki elfogadja a cserkészet elveit és értékeit.

Mivel a későbbiekben nem a cserkészszövetség alapszabálynak megfelelően jártak el a közösség szervezői, ezért a Magyar Cserkészszövetség országos elnöksége levélben tájékoztatta az illetékeseket a döntéséről, miszerint nem jöhet létre a csapat. A 168 óra írásában utalás van arra is, hogy a sajókazaiakkal kapcsolatban kirekesztő megjegyzéseket tett a Magyar Cserkészszövetség Országos elnöksége, de a szervezet közlése szerint ilyet nem tettek, és minden ilyen megnyilvánulást a leghatározottabban elutasítanak.

A fenntartóra mondtak nemet

Mi nem a roma cserkészekre, hanem mint fenntartóra mondtunk nemet a sajókazai tervezett cserkészcsapat ügyében - mondta Pótor József az Origónak az ügyel kapcsolatban. A Cserkészszövetség országos ügyvezető elnöke közölte, hogy évekkel ezelőtt vették fel a kapcsolatot a helyi vezetőkkel, de hamar kiderült, hogy

mivel nem a Magyar Cserkészszövetség alapszabálya szerint adták be a csapatalapítási kérelmet, az a döntés született, hogy csapatszinten nem kívánnak együttműködni velük -

tette hozzá. Pótor beszélt arról is, hogy a 168 óra nem ezzel az üggyel kapcsolatban kereste meg őket, hanem arra voltak kíváncsiak, hogy hány roma és hátrányos helyzetű gyerekkel foglalkoznak a cserkészetben. Teljesen etikátlannak tartom ezt az eljárást, és azt, hogy érdemben nem kérdeztek meg minket erről az ügyről - mondta az ügyvezető elnök.

SZDSZ-es képviselő volt Derdák

Derdák Tibor, az ominózus sajókazai iskola alapítója 1990-94 között az SZDSZ országgyűlési képviselője volt. 1992-től a pécsi Gandhi Gimnázium, majd 1996-tól a mánfai Collegium Martineum egyik szervezője, illetve tanára volt, az utóbbi intézményből később elbocsátották. Derdák később a Gyurcsány-kormány által létrehozott az Oktatásért Közalapítvány egyik kurátora lett. A sajókazai iskolát a 2000-es években szervezte meg.