Néhány óra alatt két bevásárlóközpontot is kiraboltak

Vágólapra másolva!
Egy férfi társaival egyetlen éjszaka alatt két bevásárlóközpontba is betört. Összesen 5 millió forintot raboltak össze. Ékszereket és parfümöket loptak, és közben óriási károkat is okoztak.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi és a társai

kevéssel éjfél előtt törtek be az egyik szombathelyi bevásárlóközpontba a hátsó ajtón keresztül.

Bent egy ékszerbolt védőrácsát elvágták, és 1,3 millió forintnyi ékszert vittek el.

Néhány órával később

Budakeszin egy másik bevásárlóközpontba is betörtek.

Ott egy drogéria üvegajtaját törték be, és

az üzletből 3.370.000 forint értékű parfümöt loptak el. Itt ráadásul az ajtó megrongálásával 1,7 millió forint kárt okoztak.

A férfi ellen vádat emeltek, társait azonban nem tudták elfogni.