Elszólta magát Kunhalmi Ágnes: jobbikos együttműködésre készül az MSZP

KUNHALMI Ágnes; TÓTH Bertalan
Budapest, 2018. június 17. Tóth Bertalan megválasztott elnök és Kunhalmi Ágnes megválasztott választmányi elnök a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kongresszusán Budapesten, a Villányi úti Konferenciaközpontban 2018. június 17-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Az MSZP új vezetése kész a Jobbikkal való nyílt együttműködésre – mindez Kunhalmi Ágnes egyik elejtett mondatából derült ki. A szocialisták választmányának új elnöke a katasztrofálisan rossz nézettsége miatt Simicska tévéjében egyre nehezebb helyzetbe kerülő Kálmán Olgánál arról beszélt, hogy bár Mesterházy Attila is szorgalmazta a Jobbikkal való együttműködést, de Tóth Bertalan sikerével az együttműködés-pártiak nyertek.
Vágólapra másolva!

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának új elnöke tehát arról beszélt a Jobbik és a teljes baloldal áprilisi összefogásért saját műsorában rendszeresen kampányoló Kálmán Olgánál, hogy a szocialista küldöttek arra szavaztak, aki inkább együttműködés-párti.

Bár Mesterházy Attila is többször beszélt arról, hogy akár a Jobbikkal is együtt kell működni

- tette hozzá. A koncepciók, amik között a vita ment, az volt, hogy először az MSZP-t kell-e talpra állítani, és utána kell a szövetségi politikát szervezni, vagy pedig a kettőnek együtt kell-e zajlania. Kunhalmi elmondta, hogy ő az utóbbi mellett áll, és Tóth Bertalan is inkább azt képviseli.

Kunhalmi Ágnes a Jobbikkal való nyílt együttműködésről beszélt Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Nyílt összefogás jöhet

A riport érdekessége volt, hogy Kálmán Olga most nem kérdezett vissza, hogy ez most azt jelenti, hogy az MSZP összefog-e a Jobbikal. Kunhalmi szavai alapján erről már igazából nincsen vita, mivel

Tóth győzelme azt jelenti, hogy nem az MSZP talpra állítása a legfontosabb,

hanem a minél szélesebb összefogás elérése. Sokatmondó, hogy mindez a Jobbikkal összebútorozó Simicska-tévében hangzott el, így egyre nagyobb esélyt lehet adni, hogy a szocialisták és a Jobbik közti választási együttműködés nyílt formát ölt.

Kunhalmi szavait az is alátámasztja, hogy a Jobbik a következő hónapokban egyetlen időközi választáson sem indul el, amivel a baloldal jelöltjeit segítik. Szintén írtunk arról, hogy a radikálisok kiszorításával egy időben megjelentek az első apróbb, de fontos jelei annak, hogy a Jobbik együttműködést készít elő a baloldallal.