Drasztikusan csökkentheti Magyarország agrártámogatásait Brüsszel

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra került az Európai Unió költségvetése, amely uniós szinten 5 százalékos közös agrárpolitikai (KAP) támogatás csökkentéssel számol. Az Európai Bizottság javaslata alapján Magyarország még ennél is rosszabbul járhat. Borítékolható, hogy az uniós agrárbüdzsé tervezete komoly feszültséget fog okozni a tagországok között.
Vágólapra másolva!

Bár veszített jelentőségéből, a közös agrárpolitika (KAP) hét évre tervezett költségvetése változatlanul a tagországok figyelmének középpontjában áll, és alakulásának mikéntje továbbra is a legkényesebb témák közé tartozik. Még akkor is, ha két évvel ezelőtt Emmanuel Macron, francia köztársasági elnök – a franciák körében óriási felháborodást keltve – azt mondta, hogy Párizs elvben el tudná fogadni az agrárbüdzsé bizonyos fokú „mérséklését" is.

Az Európai Bizottság javaslata erősen csökkentené az agrártámogatásokat az Unióban

Az új bizottsági javaslat látványosan magában foglalja a francia köztársasági elnök által emlegetett „mérséklést." Brüsszelben azt kommunikálják, hogy a mezőgazdasági támogatások nem csökkenek többel (EU-átlagban 5 százalék), mint amennyi a brit befizetések várható megszűnése miatt előre láthatóan szükségszerű lesz. Ezt a kommunikációs panelt több számítás is megcáfolja, ezek szerint jóval nagyobb vágásra kell számítani. Mindez előrevetíti, hogy a KAP 2021-2027 közötti finanszírozása komoly konfliktusokat fog okozni a tagországok között.

A Bizottság szerint az előző hét évhez képest 5 százalékkal fognak csökkenni a KAP forrásai a 2021 és 2027 közötti időszakban.

Ebből

  • az első pillérnél 1 százalékos,
  • a közvetlen kifizetéseknél 3,9 százalékos,
  • a vidékfejlesztésnél pedig 15,3 százalékos a várható csökkentés.

Összegszerűen a következő a helyzet: a KAP 2021-2027 között várhatóan 365 milliárd euróból fog gazdálkodni, ami a teljes uniós büdzsé 28,5 százalékát jelenti. Tökéletesen példázza az uniós összhangot, hogy az Európai Parlament teljesen más eredményekre jutott, mint a Bizottság. Az EP-számítások szerint a brit pénzek kiesésével a közös agrárpolitika egészét illetően több mint 15 százalék, a közvetlen kifizetéseknél 10, a vidékfejlesztésnél pedig 25 százalék lenne a lefaragás.

Magyarország extrán rosszul jár az új uniós ciklusra vonatkozó agrárbüdzsével

Ami Magyarországot illeti, hazánknak az új uniós ciklusban 11 milliárd 677 és fél millió euró jutna a közös büdzséből, ami az átlagot meghaladva 7 százalékkal kevesebb, mint a 2020-as szint hét évvel megszorozva. Szakértők szerint, ha a 2014-2020-as kifizetési szint egészét nézzük, úgy ennél is nagyobb lehet a vágás, mivel a közvetlen jövedelemtámogatások 2020 felé közelítve hazánkban is csökkentek.

Részleteiben a következőképpen néz ki javaslat:

  • a hazai agrártermelők a várható inflációval kalkulálva 8,538 milliárd euró közvetlen jövedelemtámogatásra lennének jogosultak 2020 után (a 2020-as szint 8,891 milliárd euró).
  • piaci intézkedésekre (ez ugyancsak az első pillér része) 225,7 millió euró állna rendelkezésére Magyarországnak,
  • vidékfejlesztésre pedig 2,913 milliárd jutna, ami az inflációval számolva 15,3 százalékos csökkenést jelentene.

Brüsszel a 2018-as árfolyamon is megadta ezeket a számokat. Ha ezt vesszük alapul, a teljes magyar agrártámogatás összege 10,377 milliárd euró lenne, úgy, hogy a közvetlen kifizetéseknél nem hivatalos becslések szerint 16,4, a vidékfejlesztésnél pedig 26,9 százalékos lenne a vágás.