Hatalmas botrány a Jobbikban: Toroczkaiék leleplezik a párt tönkretevőjét

Radnai László a kommunista titkosszolgálati fedőcégnél futott be nagy karriert
Vágólapra másolva!
Toroczkaiék kikérik az iratokat az Állambiztonsági Levéltárból a Jobbik kommunikációs igazgatójáról, Radnai Lászlóról. Szerintük ő tette tönkre a pártot.
Vágólapra másolva!

Toroczkai László a Jobbik elnökválasztó kongresszusán azt sorolta fel, hogy kik és hogyan tették tönkre a pártot, mi vezetett a bukásához. A videón meg is nevezi azt az embert, akit a párt első számú árulójának tart. Radnai Lászlónak hívják, ő a kommunikációs igazgató, s a neve ma már szitokszó a régi elvekhez ragaszkodó jobbikosok körében - írta a Ripost.

Toroczkai hosszasan sorolta, hogyan is pusztította, tette tönkre a Jobbikot Radnai, akit szerinte mások küldtek a pártba, és szerinte feladatot teljesít. A Ripost információi szerint Toroczkai és emberei

nem hagyják annyiban a dolgot, sarokba akarják szorítani, le akarják leplezni Radnait.

Úgy tudják, hogy Radnai korábbi tevékenységéről tekintélyes aktát őriznek az Állambiztonsági Levéltárban, ezeket akarják kikérni és feldolgozni.

Simicska jobbkeze ajánlotta a kétes múltú embert

Radnai László, a Jobbik kommunikációs igazgatója ugyanis a rendszerváltás előtt elképesztő karriert futott be a kommunista titkosszolgálat egyik közismert fedőszervezetében, a Chemolimpex nevű külkereskedelmi cégben. Hogy aztán sok év múltán a semmiből felbukkanva ugyancsak döbbenetes gyorsasággal „tegye magáévá” a Jobbikot is.

A rendelkezésre álló információk szerint

Radnait Simicska Lajos jobbkeze, Fonyó Károly ajánlotta be Vonának,

így lett szinte azonnal a Jobbik teljhatalmú kommunikációs vezetője. A pártmédiát üzemeltető alapítványi tagságból még az évekig gürcölő Volner Jánost is pillanatok alatt kitúrta.

Radnai László a kommunista titkosszolgálati fedőcégnél futott be nagy karriert Forrás: Ripost

Megbízható elvtársnak kellett lennie

Nagy kérdés, hogy Toroczkaiék a törvényes előírások betartásával hogyan tudják megszerezni Radnai aktáit az Állambiztonsági Levéltárból. Az biztosra vehető, hogy sokféle dokumentum áll rendelkezésre róla, hiszen egy

olyan szervezetnél futott be látványos karriert, amit a szovjet és magyar kommunista titkosszolgálatok évtizedeken át használtak kémtevékenységre,

titkosszolgálati akciókra a nyugati demokráciák tönkretételére.

A Chemolimpex ügyleteit kötetnyi tanulmányok sora dolgozta már fel, a cég története lényegében a szovjet-magyar titkosszolgálatok együttműködésének egyik fejezete. Aki ott vezető pozíciót kapott, annak nagyon is megbízható elvtársnak kellett lennie. Márpedig Radnai elképesztő gyorsasággal csinált karriert a Chemolimpexnél. Nyilvánosan is elérhető életrajza szerint éppenhogy csak elvégzett egy vegyipari szakközépiskolát, amikor diploma nélkül(!) máris kinevezték az exportosztály vezetőjének, alig 21 évesen.

Toroczkaiék most tanúkat, dokumentumokat gyűjtenek Radnai múltjáról,

így akarják leleplezni, hogy kik, hogyan és miért hálózták be Radnai révén a Jobbik elnökségét. Azt remélik, hogy így kiderülhet, mi is játszódott le valójában a tönkretett pártban, miért is akartak tőlük ilyen kíméletlen eszközökkel megszabadulni.