Folytatódik a szúnyogirtás

Aedes-szúnyog
Vágólapra másolva!
Budapesten és a Balatonnál is folytatódik ezen a héten a szúnyogirtás. Erről tájékoztatta a program koordinálását végző Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.
Vágólapra másolva!

Mukics Dániel elmondta, hogy a héten 45 ezer hektáron, illetve 125 településen gyérítik a szúnyogokat:

a főváros III., IV., XVI., XVII., XXII. és XXIII. kerületében, a Csepel-szigeten és Békés megyében.

A Balatonnál a biológiai szúnyoglárva-gyérítés után megkezdődik a légi permetezés, mintegy 12,5 ezer hektáron.

Forrás: Origo

Április 23. óta eddig 849 településen, összesen 266 ezer hektáron irtották a rovarokat.

Elmondta, hogy a múlt héten Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Csongrád és Bács-Kiskun megyében, valamint Sopron és Mosonmagyaróvár térségében terveztek szúnyogirtást, de

a viharos időjárás miatt több helyen elhalasztották a munkákat, az északnyugati régióban pedig teljesen elmaradtak a kezelések.

Ezen a héten viszont pótolják az elmaradt permetezéseket is.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szúnyogirtásnál használt készítmény emberre, háziállatokra, madarakra és növényekre még hosszú távon sincs káros hatással. A méhekre azonban veszélyes lehet az irtószer, ezért a kezelések előtt

minden méhészt értesítenek az irtás idejéről és helyéről, hogy biztonságba tudják helyezni a kaptárokat.

Arról is beszámolt, hogy a katasztrofavedelem.hu weboldalon elérhető a szúnyogirtás heti programja, vagyis az, hogy melyik településen melyik napon permeteznek.

Az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyogirtást.