A humánum eszközével kell a problémákat megoldani

Vágólapra másolva!
Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában az általa benyújtott törvénymódosításról, amelyet a hajléktalanokkal kapcsolatban nyújtott be.
Vágólapra másolva!

Bajkai István beszélt arról a javaslatról, amelyet a Fidesz nevében ő nyújtott be, az életvitelszerűen az utcán élőkkel kapcsolatban. A képviselő elmondta, az utcán való élés az nagyon nem normális, nem egy elfogadható állapot. Szerinte sokan félreértették a szavait, megerősítette,

Az utcán élők olyan lelki és testi leépülésen mennek keresztül, amely szinte visszafordíthatatlanná válik, ha tartósan erre rendezkedik be.

A megoldásokat illetően Bajkai István kérdésre válaszolva megerősítette, nagyon hasznosak lennének a munkásszállások, ez lehetne az egyik első lépcsőfok az utcán élők számára, akik így képesek lennének újra munkába állni, persze a legjobb az igazi otthon lenne. Az utcán élők talán már el is vesztették a hitüket arra, hogy újra legyen saját otthonuk, hogy újra dolgozni tudnak.