Figyeljen az új menetrendre, ha vonattal utazik!

Vágólapra másolva!
A vasútnál is elkezdődött a vakáció: modernebb és több kocsit visznek a Balaton és a Velencei-tó környékére. Az új, nyári menetrend augusztus 26-áig érvényes. 
Vágólapra másolva!

Tavaly nyáron a balatoni járatokon 1,4 millióan utaztak, vagyis 113 ezerrel többen, mint egy évvel korábban - közölte a MÁV.

A nyári vasúti menetrendben a Balaton északi és déli partján korszerű, légkondicionált motorvonatok, InterCity-kocsik, hétvégén plusz vonatok közlekednek, amelyek többségén a kerékpárszállítás lehetőségét is biztosítják.

Expresszvonatok közlekednek Budapestről két óránként

Nagykanizsára Tópart, illetve Keszthelyre Balaton expressz néven.

Budapest és Siófok között hétvégenként 90 személyszállító vonat közlekedik majd átlagosan

30 percenkénti indulással.

Az idén is lesz 30, 60, 90 napra váltható Balaton-bérlet, amelynek az ára csökkent, illtve idén nyáron is közlekednek az Adriai-tengerhez vonatok Budapestről, oda-vissza 49 euróért.