A Breitbart Orbán Viktor szavait idézi

Orbán Viktor
Budapest, 2018. január 19. Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a 180 perc című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2018. január 19-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A magyar miniszterelnök szavait idézte a Breitbart.com. Az amerikai hírportál Orbán Viktor múlt heti, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kifejtett gondolatait írta meg cikkében. A angol nyelvű lap kiemelte a magyar miniszterelnök azon mondatát, mely szerint: „Népességcsere zajlik Európában, részben azért, hogy a spekulánsok, mint amilyen Soros György is, sok pénzt kereshessenek a kontinens tönkretételével".
Vágólapra másolva!

A Breitbart a rádióinterjúból a miniszterelnök azon gondolatát is idézte, melyben Orbán Viktor kifejtette, hogy láthatóak az újabb migrációs hullám előjelei, ami újabb kihívást jelent Európa számára. Az angol nyelvű lap felidézi, hogy Orbán stratégiai partnerként tekint a szomszédos Szerbiára és Macedóniára.

Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a 180 perc című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Breitbart kiemelte azt is, hogy Orbán Viktor kimondta, hogy – nyílt sisakkal – kell harcolni Soros Györggyel és a hadseregével szemben, és szerinte ki kell mondani, ők bevándorlást akarnak, az ideológiai motivációjuk pedig egy multikulturális Európa, nem szeretik ugyanis a keresztény Európa hagyományait, és azt gondolják, ha összekevernek bennünket egy másik néppel, akkor Európa élhetőbb lesz.

A magyar miniszterelnök interjújából felidézték azt is, mely szerint

Orbán Viktornak, az európai politikáról szóló gondolatait is megírta a Breitbart, amely szerint úgy nyilatkozott: az ő ízlése szerint kedvező dolgok történnek jelenleg hiszen, "megjelentek a keményfiúk az európai politikában", és

Példaként említette Ausztriát és Olaszországot.