Magyarország Szépe: gyönyörű lányok, hosszú lábak, kerek popsik - VIDEÓ

Magyarország Szépe, Miss World Hungary 2018
Az élő adásig rengeteg feladat vár még a lányokra. Ahogy azt Sarka Kata, a Magyarország Szépe versenyigazgatója a június 13-i sajtótájékoztatón elmondta, csak annak van esélye a végső győzelemre, aki a következő hetekben maximális fegyelemmel és szorgalommal dolgozik
Vágólapra másolva!
Ma vonultak fel először a Magyarország Szépe – a legrangosabb hazai szépségverseny – versenyzői. A húsz gyönyörű lányt pólóban és farmer rövidnadrágban fotózták. Július 8-án este fél 8-tól közvetíti a Duna Televízió a show-műsort – ahol immár ötödik alkalommal választják meg Magyarország Szépét. A győztes a Miss World-ön képviseli majd Magyarországot.
Vágólapra másolva!

Több mint 500 jelentkező közül választották ki azt a húsz lányt, aki indulhat a versenyen. A lányok hamarosan beköltöznek egy visegrádi wellness hotelbe, és egészen a döntőig – az élő televíziós közvetítésig – ott készülnek a versenyre. A mai sajtótájékoztatón elhangzott: a leendő szépségkirálynőnek talpraesettnek, céltudatosnak, barátságosnak és kommunikatívnak kell lennie, hiszen csak így van esélye a világdöntőn kitűnnie a szép lányok tömegéből.

Az Origo stábja is forgatott az eseményen – nézegessen gyönyörű lányokat, hosszú lábakat és kerek popsikat! Közülük kerül ki Magyarország Szépe!