Szerdára és csütörtökre is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki

Eső Budapesten, 2018.06.09., GALÉRIA
Vágólapra másolva!
Már sehol sincs érvényben másodfokú figyelmeztetés felhőszakadás veszélye miatt, de továbbra is az egész országban várhatók heves esőzések.
Vágólapra másolva!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint elsőfokú a figyelmeztetés felhőszakadás veszélye miatt az egész országra, emellett Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megye kivételével a heves zivatarok veszélye miatt is.

Többfelé lehet zivatar, amelyet felhőszakadás, jégeső, erős vagy viharos szél kísérhet. Heves zivatarok is előfordulhatnak (nagyobb eséllyel délkeleten), amelyeket akár óránkénti 80 kilométeresnél erősebb széllökés és nagyobb szemű (2 centiméternél nagyobb) jég kísérhet. Éjszaka többfelé – elsősorban a Dunától keletre – lehetnek zivatarok.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Csütörtökön már nagy területen inkább eső várható. Zivatarok főként az Alföldön és az Északi-középhegység előterében fordulhatnak elő, ezeket (akár több mint 20-30 milliméter) csapadék, viharos széllökés, esetleg jégeső kísérheti. Főként a Dunántúlon valószínű a tartós eső.

Csütörtökön a Dunántúlon zivatartól függetlenül is lehetnek viharos széllökések.

Csütörtökre felhőszakadás veszélye miatt Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Emellett Budapestre és Pest, továbbá Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére a sok eső miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.

Az előrejelzés szerint csütörtökön a minimumhőmérséklet 14-19 Celsius-fok lesz. A nappali maximumok 18 és 26 fok között alakulnak (a 24-25 fokos értékek csak az Alföld délkeleti, keleti részein lesznek jellemzőek).