Lebukott a Jobbik: A nőverő Juhász Pétert pénzelte volna Vona

Együtt sajtótájékoztató, Juhász Péter
Vágólapra másolva!
Döbbenetes dolog derült ki a Vona Gábor vezette Jobbikról! Toroczkai László elárulta, hogy a választáson csúfosan leszerepelt párt elnöksége pénzzel segítette volna ki a nőverő és drogliberalizációért küzdő Juhász Péter Együtt nevezetű viccpártját. Juhászék azért tarháltak, mivel pártjuk nem érte el az egy százalékos küszöböt, így vissza kellett fizetniük a 150 millió forintos állami kampánytámogatást. Időközben az Együtt megszűnt, míg a Jobbik éppen atomjaira esik szét.  
Vágólapra másolva!

Toroczkai László, a Jobbik elnökválasztásán vereséget szenvedett elnökjelölt újabb részleteket árult el, hogyan is működött a köpönyegforgató Vona Gábor által vezetett párt. Legújabb Facebook-bejegyzésében azt írta: Megszűnik az Együtt nevű párt, mert a választásokon még 1 százalékot sem tudtak elérni. A 150 millió forintos kampánytámogatást is vissza kell fizetniük. A Jobbik pártigazgatója, Szabó Gábor, a Jobbik jelenlegi elnöke, Sneider Tamás, valamint Sövegjártó Kristóf,

- írta Toroczkai.

- írta Toroczkai. Szerencsére ezt a hazaárulást sikerült megakadályoznunk az elnökségben, de ekkor már tudtam, hogy a Jobbikot csak úgy lehet visszaterelni az eredeti útra, ha megnyerem az elnökválasztást - tette hozzá. Az utóbbi nem sikerült Toroczkainak, aki először egy platformot próbált a párton belül alakítani, de emiatt minden bizonnyal ki fogják zárni.

Durót kizárták, de nem mondott le

Mint arról korábban beszámoltunk, új frakció alakulhat egy év múlva a parlamentben a Jobbikból most kilépő politikusokkal - ezt mondta Toroczkai László a balliberális ATV Híradójának. Dúró Dórának ezért nem szabad lemondania. Ahogy korábban az Origo megírta: 8-9 képviselő is otthagyhatja a Jobbik frakcióját.

Kedd este saját frakciója kirúgta Duró Dórát, szerdán pedig a párt elnöksége felszólította mandátumának visszaadására. Csakhogy közben az '56-os hős, Jobbik-alapító, Pongrátz Gergely testvére, Pongrátz András és Toroczkai László közös közleményben kérlelte, ne tegyen eleget a pártvezetés kérésének.

Toroczkai László új pártot alapít, ezzel pedig atomjaira hullik a Jobbik Fotó: Polyák Attila - Origo

Leszámolás és szakadás

Dúró azt is mondta, hogy arra esküdött fel, hogy védenie kell a „hazug Jobbiktól" az országot. Hozzátette, hogy politikai leszámolás zajlik a Jobbikban,

Toroczkai László platformja csak egy indok, a valódi ok a szoros kongresszusi eredmény.

Ennek kapcsán kiemelte, hogy emberileg is csalódott társaiban, mert egy olyan közösség zárta ki, amelynek 13 évig volt a tagja.

Bár már hetek óta napirenden volt a Jobbik szakadása, és egyre inkább elkerülhetetlennek tűnt. Az Origo végigvette, mi vezetett törvényszerűen a pártszakadáshoz, az eddig ismert Jobbik megszűnéséhez. Egy biztos: meglehetősen hosszú út.