Szijjártó Péter: Magyarország kormányközi munkacsoport létrehozását javasolja

Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, Magyarország kormányközi munkacsoport létrehozását javasolja, amelynek feladata az lenne, hogy figyelemmel kísérje a Velencei Bizottság Ukrajnára vonatkozó döntésének végrehajtását.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülésén az ukrán helyzetet tárgyalja, Szijjártó Péter ezen alkalomból ukrán kollégájával, Pavlo Klimkinnel egyeztet New Yorkban.

A megbeszélés előtt a magyar tárcavezető azt mondta, Ukrajna olyan helyzetet állított elő a magyar nemzeti kisebbség jogainak megsértésével, amely mindenkinek rossz. Mint mondta, rossz Ukrajnának, rossz Magyarországnak és mindenekelőtt rossz az Ukrajna területén élő kisebbségeknek, így a kárpátaljai magyaroknak is.

– mondta Szijjártó Péter.

Ezért Magyarország azt javasolja az ukrán kormánynak, hogy hozzanak létre egy olyan kormányközi munkacsoportot, amelynek feladata az lesz, hogy a Velencei Bizottság által Ukrajna számára megszabott feladatok végrehajtását felügyelje.

A Velencei Bizottság ugyanis előírta, hogy a nemzeti kisebbségekkel egyeztetni kell, és a már megszerzett jogok csorbításától tartózkodni kell.

Szijjártó Péter szerint Magyarország szívesen működik együtt Ukrajnával abban, hogy figyelemmel kísérjék a Velencei Bizottság döntésének végrehajtását, és ebben szívesen nyújt is segítséget Ukrajnának annak érdekében, hogy

a 150 ezer kárpátaljai magyar jogai a jövőben ne sérüljenek.

A külügyminiszter azt mondta, a magyar kormány mindig is nyitott volt a tárgyalásokra, ezt mutatja az is, hogy kedden nem Kijevben vagy Budapesten, hanem sok ezer kilométerrel távolabb, New Yorkban találkozik ukrán kollégájával.

„A kárpátaljai magyar nemzeti közösség is mindig nyitott volt a tárgyalásokra, a fair, tisztességes, valóban a tárgyra irányuló egyeztetésre” – mondta.