Mégsem szabadulhat a skálás gyilkos

BENE László; BAKONYI István
Budapest, 1996. január 25. A másodrendű vádlott, Bene László hallgatja Bakonyi István bíró ítéletét Donászi Aladár és társai perén a Legfelsőbb Bíróságon 1996. január 25-én. A vádlottat több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a Budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint több ember, egy 23 éves egyetemista és két vadász életének kioltása miatt a bíróság. Az elítélt legkorábban 20 év kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor
Vágólapra másolva!
Börtönben marad Bene László, aki részt vett a Skála pénzszállítójának 1992-es kirablásában, és három embert meggyilkolt. Így döntött a Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa.
Vágólapra másolva!

- mondta Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Budapest, 1996. január 25. A másodrendű vádlott, Bene László hallgatja Bakonyi István bíró ítéletét Donászi Aladár és társai perén a Legfelsőbb Bíróságon 1996. január 25-én. A vádlottat több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a Budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint több ember, egy 23 éves egyetemista és két vadász életének kioltása miatt a bíróság. Az elítélt legkorábban 20 év kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Forrás: MTI/Rózsahegyi Tibor

Egyébként Bene László maga sem kérte a szabadlábra helyezését, és a különböző meghallgatásokból is az derült ki,

„nem garantálható jogkövető magatartása.”

Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen,

részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett gyilkosságban

és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a Budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint egy 23 éves egyetemista és két vadász életének kioltása miatt.

A Legfelsőbb Bíróság döntése alapján az elítélt legkorábban 20 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Ez az időtartam 2014. május 4-én telt le, a bíróság utoljára 2016. szeptember 7-én döntött a férfi ügyében, mellőzve a feltételes szabadságra bocsátását. Bene László tettestársa, Donászi Aladár 2001-ben a börtönben öngyilkos lett.