Őrült döntés: maradhat a kiutasított migráns, ha családegyesítést kér

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió Bírósága május 8-án olyan ítéletet hozott, amely szerint egy uniós országnak meg kell vizsgálnia a családegyesítést olyan külföldiek esetében is, akiknek nem szabad az adott országban maradniuk.
Vágólapra másolva!

A történet, írja a francia jobboldali hetilap, a Valeurs actuelles hírportálja, többfajta ország állampolgáráról szól. Olyanokról, akik egyebek között Ugandából, Kenyából, Nigériából és más országokból valók. Mindegyikük olyan döntés érintettje, mely szerint vissza kell térniük hazájukba, és tilos nekik visszatérni Belgiumba.

Ezt követően az illetők kérvényezték Belgiumban maradásukat azon az alapon, hogy várják a családegyesítést, mert különféle rokonságban vannak belga állampolgárokkal.

A belga hatóságok nem vizsgálták meg ezeket a kérelmeket, ugyanis, ha valakinek tilos belga területre lépnie, akkor logikus, hogy ne is kapjon állandó tartózkodási engedélyt.

Az Európa Unió Bírósága azonban másként döntött.

Kötelezte Belgiumot – és rajta keresztül valamennyi uniós tagállamot -, hogy fogadja el ezektől a migránsoktól a családegyesítési kérelmüket.

A döntés hatalmas felháborodást váltott ki a francia Nemzeti Frontból.

Gilles Lebreton, a Nemzeti Front európai parlamenti frakcióvezetője kijelentette: „A migrációs őrület kihívást jelent az európai népek számára”.

Nicolas Bay, a Nemzeti Front alelnöke pedig azt mondta: „a bírósági döntés nemzetek fölötti, alaptalan és politikailag nemzeteink elpusztítására irányul”.

Hozzátette: „a bíróságnak nincs meg a legitimitása, hogy kicserélje a szuverén nemzeteket... és az kizárólag az egyes államok dolga, hogy eldöntsék, kit fogadnak be, kit utasítanak el, és kiket küldenek vissza országukba.”