Máris gyilkolják egymást a hétvégente tüntetgetők

Gulyás Balázs semmibe veszi a választói akarot
Vágólapra másolva!
Máris egymást gyilkolják a hétvégente Soros pénzéből tüntetgető új-régi ellenzék tagjai. Ahogy azt már az elmúlt évek során megszokhattuk, a baloldal pártjai évente többször is szövetséget kötnek, megkötik az aktuális megnemtámadási megállapodásukat, azonban valahogy rövid időn belül mégis valamelyikük hátba döfi a másikat - mert hát mindenki főnök akar lenni - aztán összevesznek, osztódnak, kiválnak, stb. És ha vége a játéknak, akkor minden kezdődik elölről. Ehhez a játékhoz a hatalmas választási buktáját követően a Jobbik is csatlakozott. Így a fenti sajátos "egységesedési folyamatot" - ami már a baloldalon sem nagyon ment - most már új szereplővel kibővítve próbálják újra. Nem is kellett sokat várni arra, hogy a résztvevők egymásnak ugorjanak. Erről tanúskodik az is, hogy a tüntetők egyik csoportja létrehozott az egyik főszervező, Gulyás Balázs ellen egy Facebook-oldalt, amellyel azt akarják elérni, hogy Gurmai Zita fia többet ne szólaljon fel a tüntetéseken. Minden maradt tehát a régiben.
Vágólapra másolva!

Az újdonság a baloldali közéleti kidobós játékában, hogy most már a Jobbik, vagyis annak maradéka is beszállt ebbe a komédiába, amelynek következményeként egyre sokszínűbb és elvtelenebb, színes politikusi massza kezdett kialakulni belőlük.

A massza tagjai rendre gyilkolják egymást a vezető szerepéért. A játék végére pedig mindig kiderül, hogy a Fidesznél és Orbán Viktornál csak egymást utálják jobban.

Kunhalmi egy Vona-pólós fiatalemberrel fotózkodott Forrás: Origo

A fenti, lassan unalmassá váló folyamat nagyon úgy tűnik, hogy az újdonsült, hétvégente tüntiző, Erzsi macska és gazdája, Homonnay Gergely, valamint Gurmai Zita „független" fia, Gulyás Balázs által vezetett mozgalomban is elkezdődött. Ugyanis rábukkantunk egy olyan, Facebook-csoportra, amelynek a neve: „Gulyás Balázst le a tüntetések színpadáról."

Gulyás Balázs ellenes Facebook-csoportot hoztak létre ellenzéki tüntetők. Forrás: Facebook

A Facebook-csoportot a hétvégi tüntetők egy csoportja hozta létre az egyik főszervező, az elmúlt nyolc évben főállású tüntizővé váló Gulyás Balázs ellen. Akinek hiperfüggetlen mivoltáról már korábbi írásunkban mi is beszámoltunk.

A csoport bemutatkozása szerint, az azt létrehozóknak az a baja a gazdag MSZP-s múlttal rendelkező, nyolc éve ádáz demokráciaféltő harcot folytató Gulyás fiúval, hogy erősen baloldali kötődéssel bír.

Így írnak a csoport bemutatásában:

Az oldalt egyébként két napja - tehát a második tüntetést követően - hozták létre, azóta folyamatosan frissítik, és sorakoztatják az érveket Gurmai fiával szemben, hogy miért nem akarják többet a színpadon látni.

Így írnak: „Gulyás Balázs ne lépjen fel többé a tüntetések színpadán, ha ellenzéki egységet akarunk! Gulyás Balázs egy baloldali megosztó karakter, aki sajnos azonnal belekontárkodott a mostani tüntetésbe. Nem ő kezdte a szervezést, de mégis őt kell hallgatnunk és néznünk hétről hétre a színpadon."


Láthatjuk hát a fenti képlet egyik jellegzetes elemét a gyakorlatban: Ki kezdte el a szervezést? Ki a góré?

Gulyás Balázs szónokol. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A csoport kérése pedig így szól:

Gulyást nemcsak szoci múltja miatt, hanem „liberális nyeszlettsége" és „antikaraktersége" miatt is támadja a másik csapat.

Ilyen és ehhez hasonló posztokkal rontottak neki az egyik főszervezőnek, Gulyás Balázsnak. Hát mit mondjunk, ez az egység sem tartott sokáig.

Hiszen jó szokásuk szerint máris hozzáláttak egymás kinyírásához a "nagy, új ellenzékiek". Pontosan úgy, ahogy a "régiek" is szokták ezt csinálni.

De valljuk be, törvényszerű volt az egymásnak feszülés, hiszen a korábban szélsőjobbos vidéki és az ultraliberális fővárosi tüntiző csak ideig-óráig tudja elviselni egymást, hiszen ideológiailag és mentalitásukban, gondolkodásukban, értékválasztásaikban olyan messze állnak egymástól, mint Makótól Jeruzsálem.

Még ha az elvtelen, gátlástalan ellenzéki sajtó erőnek erejével, hónapok óta próbálja összehozni egymással a politikai koordinátarendszer két legszélén elhelyezkedő csoportot, az emberek szintjén erőteljesen, előbb-utóbb kiütköznek az ellentétek.


És hiába kötött fű alatt megállapodást a közélet porszívóügynöke, Vona Gábor Gyurcsány Ferenccel a választások előtt, hiszen összehozta őket a végtelen gátlástalanság, elvtelenség és a pénz és hatalom megszerzése iránti csillapíthatatlan vágy, a szimpatizánsaik szintjén nehezen elképzelhető a hosszabb együttműködés. De egyáltalán a párbeszéd is.

Látható, hogy bő egy hétig sikerült az egységet megtartani. Gratulálunk!

Persze, mint tudjuk, ehhez a veszekedéshez a mozgolódások anyagi támogatóinak, Soros György és szervezeteinek is lesz néhány szava.