A gazdaságra is pozitív hatással van a balatoni nyár

Vágólapra másolva!
A hatékonyság növelése mellett az üzleti életet is felpezsdíti a magyar tenger mellett eltöltött céges pihenés.
Vágólapra másolva!

A vállalatvezetők visszajelzéséből egyértelműen kiderül, hogy üzleti szempontból is megéri a munkatársakat elvinni csapatépítésre, hiszen komoly lökést adhat a hatékonyságnak – mondta el a Deluxe Sailing Team csapatvezetője és egyik tulajdonosa. Grünwald Ádám kiemelte, hogy

a csapatkohézió fejlesztésének talán legjobb módszere a vitorlázás, hiszen elengedhetetlen a közös munka a siker érdekében.

„Ugyanakkor nem hiányozhat egy ilyen összetett technikai sportnál a megfelelő tudás, amit a Deluxe Sailing Team biztosít. De nem csak a vízen vagyunk otthon, hiszen a legjobb éttermekkel és szállodákkal működünk együtt" – tette hozzá.

Forrás: Origo

Pezseg az üzleti élet a tóparton

A csapatépítő rendezvényeken túl azonban a vitorlázás ma már előkelő helyet foglal el a rendhagyó „meeting" helyszínek toplistáján is. A Deluxe Sailing Team tapasztalatai szerint sokkal kötetlenebbül tárgyalnak egymással a felek, ami segíti a nagyobb felelősséget jelentő üzleti döntések meghozatalát.

A cégek egymásra találásának is fontos helyszíne „a magyar tenger"

– hívja fel a figyelmet Bea Zoltán. A Deluxe Sailing Team társtulajdonosa és vezetője kiemelte, hogy több olyan rendezvényt is szerveztek, melyeken az új ismeretségek gyümölcsöző munkakapcsolattá alakultak. A fentiek fényében pedig egyértelműen kijelenthető, hogy egy balatoni céges rendezvény nem csak a munkatársaknak biztosít kikapcsolódást, hanem a vállalatok vezetése is profitál a kiruccanásból.

„Nem csak a vízen vagyunk otthon"

„Sikerünk kulcsa, hogy a hajózás a szenvedélyünk, de nem csak a vízen vagyunk otthon" – mondja Grünwald Ádám, a Deluxe Sailing Team csapatvezetője és egyik tulajdonosa. Úgy véli, elengedhetetlen a velük hajózók igényeinek minél pontosabb ismerete, hiszen minden cég más, és ma már alapvető elvárás, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a vállalati kultúrák miatti sajátosságokra. „Éppen ezért nincs két egyforma túra, nincs két egyforma program" – emeli ki.

Bea Zoltán, a Deluxe Sailing Team társtulajdonosa és vezetője szerint egy közös pont azért gyakran van vízi utazóiknál. „

A vízen, távol a hétköznapi irodai körülményektől, az emberek sokkal nyitottabbak, bátrabbak és kommunikatívabbak egymással.

Ezt a sportág egyedisége erősíti, hiszen egy hajó mozgatása sokfős legénységet igényel, a feladatok között pedig mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelőt. Fontos a kiegészítő programok, így a szárazföldi ellátás pontos megszervezése is. Mi e téren is igyekszünk minden terhet levenni megbízóink válláról" – mondja.

Exkluzív dolgokat keresnek a cégvezetők

„A Balaton egyet jelet a nyugalommal, a feltöltődéssel, a 'magyar tenger' páratlan természeti szépségei pedig kikapcsolnak, segítik a pihenést, az ellazulást a hétköznapi rohanás közepette" – Grünwald Ádám szerint főként ez az, ami partnereiket a tóhoz vonzza. Az a tapasztalatuk, hogy a céges rendezvényeket, csapatépítést szervezők szívesen túllépnének már a paintball-csatákon és a bográcsozáson, ehelyett más, exkluzív és tartalmasabb programot keresnek a munkatársaknak. A Balatonban az is vonzó, hogy a vízen „offline" lehet az ember, ha akar, így a telefonok és e-mailek helyett át tudják adni magukat az élményeknek.

Kölcsönös bizalom a munkában is

Érthető is, hogy visszatérnek, hiszen az itt szerzett élmények megfizethetetlenek: a vendég a friss levegőn élvezheti a napsütést és a Balaton festői tájait, miközben a vitorlázással járó adrenalinbomba feldobja,

a munkába és a mindennapokba visszatérve pedig a vízen kialakult kölcsönös bizalom felbecsülhetetlen értékkel bír,

hiszen komoly versenyelőnyhöz juttathat bármely céget, ha a munkatársai egy csapatként dolgoznak a sikerért – egy vitorlástúra alkalmával a hajó fedélzeten éppúgy, mint a hétköznapokban egy sikeres vállalkozásnál.

Sültmalac és bortúra

A Deluxe Sailing Team felkészült és tapasztalt szakemberei a néhány fős baráti társaságtól az akár 70-80 fős céges rendezvények, csapatépítők, de termékbemutatók, partnertalálkozók, sőt bor- és gasztrotúrák lebonyolítását is vállalja. Akár egyszerre 8-10 luxusszínvonalú vitorlással, melyek fedélzetén szállodai színvonalú szolgáltatások – így például vasalt ágynemű és törölköző – várják a vendégeket. A lehetőségek pedig szinte korlátlanok: míg a társaság egy része egy balatonföldvári villa kertjében malacot süt, a többiek kihajózhatnak egy bortúrára, vagyis a víz mellett Grünwald Ádám és Bea Zoltán csapata a szárazföldön is otthon van, és a legjobb éttermekkel, szállodákkal működik együtt a Balaton mindkét partján.

A balatoni vitorlázások jótékony üzleti hatásáról a Deluxe Sailing Team honlapjáról tudhat meg többet.