Vad Balaton: újabb magyar természetfilm segíti az országimázst

Vágólapra másolva!
A magyar természetfilm az egyik legjobb eszköze az országimázs építésnek, csak a Vad Szigetközt több mint 40 külföldi televíziós csatornán vetítették le, elképzelni is nehéz ennél jobb, szebb és persze költséghatékonyabb Magyarország bemutatást - mondja Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja, a Mecenatúra program koordinátora.
Vágólapra másolva!

Április 19-én mutatják be a mozik Mosonyi Szabolcs Vad Balaton című filmjét. Mivel járult hozzá a Médiatanács a film elkészítéséhez?

A Vad Balaton, a nemzetközi és hazai fesztiválporondon és televízióban egyaránt sikeresen szereplő Vad Szigetköz és Vad Kunság című filmek sorát folytatja. A Médiatanács a sorozat eddig elkészült mindhárom részét támogatta összesen 27 750 000 Ft értékben.

Mosonyi Szabolcs rendező, aki egyben a film operatőre és vágója is, elmondta, hogy két évig forgatták a filmet, amely alapvetően televízióra készült. Azonban a Vad Szigetközhöz, Vad Kunsághoz hasonlósan olyan sok anyag kimaradt a tévés változatból, hogy úgy gondolták, széles vászonra is készítenek egy nagyobb lélegzetű filmet. A Vad Kunság és a Vad Szigetköz is sikerrel szerepelt a mozikban is, ami azért is nagy dolog, hiszen ezek a filmek a televíziós bemutatás után kerülnek a filmszínházakba. Mosonyi filmjei gyönyörűek, mindenkinek sok szeretettel ajánlom bármelyik filmjét, amelyekkel egyébként idehaza és külföldön számtalan fesztiválsikert is elért. A magyar természetfilm az egyik legjobb eszköze az országimázs építésnek, gondoljunk arra, hogy csak a Vad Szigetközt több mint 40 külföldi televíziós csatornán vetítették le, elképzelni is nehéz ennél jobb, szebb és persze költséghatékonyabb Magyarország bemutatást.

A Magyar Média Mecenatúra program koordinátoraként nagyon fontosnak tartom a magyar természetfilm támogatását, és örülök annak, hogy eddig már több mint 200 ismeretterjesztő filmet támogathattunk.

Mi a Mecenatúra program? Milyen filmeket támogattak eddig?

A Médiatanács 2011-ben hozta létre pályázat alapú támogatási rendszerét, a Magyar Média Mecenatúra programot, ami a médiaszolgáltatók – helyi és körzeti televíziók és rádiók – támogatásán túl kortárs magyar filmeket finanszíroz.

2011 óta a Médiatanács 8,5 milliárd forint összeggel rádiókat és televíziók 2300 pályázatát támogatta, valamint 10,5 milliárd forint értékben 1119 film és egyéb alkotás megvalósulásához járult hozzá. A program keretében több mint 100 animációs filmet, 25 teljes animációs sorozatot támogattunk. Több száz dokumentum- és ismeretterjesztő film, történelmi dokumentumfilm, televíziós játékfilm és ehhez kapcsolódóan forgatókönyvek, kísérleti- és kisjátékfilm, rádiójáték, és az online felületet megcélzó alkotások kaptak támogatást. Nyilván a teljesség igénye nélkül sikeresebb televíziós filmjeink között említhetjük Köbli Norbert által írt Berni követet vagy a Félvilágot, de a dokumentumfilmek közül is jó néhány vetekszik a mozifilmek ismertségével, elég említeni Kocsis Tibor rendezte Magyarok a Barcáért című filmet. A Médiatanács támogatta az Oscar-díjjal is elismert Mindenki című filmet, de büszkék vagyunk arra is, hogy Rófusz Ferenc, Jankovics Marcell vagy akár Gyulai Líviusz is dolgozhat támogatásunknak is köszönhetően.

A Mecenatúra program keretében készült alkotások nemcsak a televízión keresztül jutnak el a nézőkhöz, hanem mára már a legrangosabb nemzetközi és magyar fesztiválok visszatérő szereplői az itt készült filmek. Számszerűsítve: az elkészült filmek 1266 magyar és nemzetközi fesztiválról 283 rangos díjat, elismerést hoztak el, szerepeltek Berlinben, Cannesban, de nyilván a legismertebb Deák Kristóf Mindenki című filmjének Oscar-díja.

Mire számíthatunk legközelebb a Vad Balaton alkotócsapatától?

A következő filmjük a Vad erdők, vad bércek címet viseli, amiben ezúttal egy hiúz nyomába szegődhetünk. A filmet már forgatják, aminek költségeihez a Médiatanács 10 000 000 Ft-tal járult hozzá.