Soros fia és barátja is Budapestre érkezik segíteni az ellenzéket

Vágólapra másolva!
Soros György képtelen belenyugodni a választási vereségbe, nem adja fel a migránsok betelepítésének tervét. A hét elején Brüsszelbe ment, hogy ismét onnan támadja Magyarországot. Az új hadjárat parancsnoka ezúttal a fia, Alex - írta a Ripost. 
Vágólapra másolva!

Nem adják fel a migránskvóták keresztülvitelét. Soros Alex már korábban átvette a magyar ügyek irányítását, de most ismét személyesen érkezik Pestre. Elválaszthatatlanul ott van mellette legjobb barátja, Maxwell Osborne.

Ő is beleszól a magyar politikába.

A megsemmisítő választási vereség után az elsődleges cél az ellenzék feltámasztása és csatasorba állítása. A Soros-klán ennek rendel alá most mindent - írta a Ripost.

Soros Alex testi-lelki jó barátja Maxwell Osborne Forrás: Ripost

Sürget az idő, hiszen az Európai Unióban a félév végéig, június 30-ig át kell erőltetni az új migránsküldő rendszert. Az ellenkezni merészelő tagállamok akarata ellenére is!

Ezért támogatják minden erejükkel a választások eredményével szembemenő tüntetéseket,

hogy aztán azokra hivatkozni lehessen a brüsszeli migránscsatában. Alex Soros ezért posztolgatja a tüntetésről szóló híreket szerte a világhálón.

Soros Alexnak nagyon tetszett az antidemokratikus tüntetés Forrás: Ripost

Soros György már korábban a fiára bízta a magyar ügyek közvetlen vezetését. A háttérben persze azért ő irányít, de úgy tudjuk, Alex és barátja, Maxwell szemelte ki például a garázda Gulyás Mártont, ők láttak benne fantáziát. De

bíznak Gurmai Zita szocialista nagyasszony fiában, Gulyás Balázsban is,

aki a demokratikus választások elleni tüntetések főszervezője. Már gratuláltak is neki, lelkesülten posztolva a szabad választásokat tagadó demonstráció fotóját.

Nagyon szoros kapcsolat

Soros Alex rövidesen újra személyesen tart eligazítást magyar barátainak, és ismét vele jön elválaszthatatlan társa, Maxwell Osborne is. Maxwell szó szerint élet- és harcostársa a Soros-örökösnek. Elválaszthatatlanok.

A neves divattervező és politikai aktivista évek óta a legszorosabb kapcsolatban áll a Soros-fiúval,

együtt járnak a világban mindenfelé, fotók és videók százait posztolják nyilvánosan.

Elválaszthatatlanok Forrás: Ripost

A képeken már-már provokatív módon demonstrálják fizikai és érzelmi összetartozásukat.

Gyakran ölelkeznek, szorítják egymás kezét.

A nyilvános posztokhoz írt szövegek szoros és egyre mélyülő emberi kapcsolatról tanúskodnak.

Egy párt alkotnak Forrás: Ripost

Bár mindenki tudta a New York-i felső tízezer köreiben, hogy ők ketten egy párt alkotnak, de a Soros-fiú politikai szerepére tekintettel mégis okoztak némi meglepetést szilveszterkor.

Az újév hajnalán ugyanis egy látványos videóval, sőt egy közös ágyfotóval hivatalosan coming-outoltak, egyenesen Dominikából, a közös szállodai szobából.

Ezt üzenték Dominikából Forrás: Ripost

De megosztott fotókat az ifjú Soros arról, hogy Hillary Clintonnal vagy Obama exelnökkel találkozik rendszeresen, hiszen apja a Demokrata Párt bőkezű finanszírozója.

A bukott Hillary Clintonnal Forrás: Ripost
Barack Obamával Forrás: Ripost

A Soros-fiú magyar politikai kérdésekben is támaszkodik párjára, Maxwell Osborne-ra.

Elsősorban az ő favoritja Gulyás Márton, akit főként Maxwell „megérzései" alapján pénzelnek Sorosék.

Hogy mit lát Maxwell Osborne Gulyásban? Talán a vehemenciája tetszik neki, netán a stílusa. És nyilván az is, hogy a szereplésmániás, sikertelen, kibukott rendezőhallgatót könnyű manipulálni.

Soros Alex barátja nagyon kedveli Gulyás Mártont Forrás: Ripost

Mindenesetre küldik a pénzt és a biztatást neki bőségesen. New York-i információk szerint rövidesen az óceán túlpartján is megfuttatják a „lieblinget".

Migránsimádat

A Soros-fiú és Maxwell természetesen nagy hívei a migrációnak, azért harcolnak, hogy Európába még több bevándorló érkezhessen. A közzétett videókon biztatják a jobb sorsra érdemes migránsokat, hogy rövidesen megindulhatnak Európa felé.

Furcsa lenne, ha a kis Soros nem szeretné a migránsokat Forrás: Ripost

Évente többször turnéznak migránstáborokban, jótékonykodnak egy kicsit a sok-sok fergeteges, több tízezer dollárba kerülő New York-i luxusparty után, ahol mindketten pénzszóró „bulikirálynak", playboynak, amerikai sztárok nagy csókosának számítanak.

Szeretik a nagyon drága bulikat is Forrás: Ripost

Alex és Maxwell, ha Pestre jönnek instruálni a Soros-aktivistákat, gyakran töltik éjszakáikat Budapest legdrágább szállodájának elnöki lakosztályában, a Four Seasonsben, ahol 2 millió forintba kerül egy éjszaka.

Budapest legdrágább szállójában foglal csak szobát az ifjú Soros és barátja Forrás: Ripost

Posztolnak szépen a csodálatos panorámáról és persze közös intim fotókat is. Ezeken mindig felhőtlenül boldognak látszanak.

Nagyon boldogok Forrás: Ripost

Innen, ebből a lakosztályból indul el Alex reggelente a közeli Soros-egyetem, a CEU felé gyalog, eligazítást tartani.

Így tartja az eligazítást Soros fia Forrás: Ripost