Sallai: Lehet, hozzájárultam ahhoz, hogy Hadházy Ákos felborult

Vágólapra másolva!
Sallai Róbert Benedek bocsánatot kért az ATV-ben, majd szembement az LMP vezetőivel. Leszögezte, a Hadházy-féle incidens után sem mond le, és az LMP-ből sem fog kilépni.
Vágólapra másolva!

Továbbra is tagadja Sallai Róbert Benedek, hogy megütötte volna a Hadházy Ákost, mégis bocsánatot kért tőle az Egyenes beszéd című műsorban.

- ismerte el részben.

Úgy folytatta, bár az LMP-kampánya kudarc lett, és az sem tetszett neki, hogy a választások után magyarázkodnia kellett,

a pártból nem akar kilépni.

Sallai Róbert Benedek szerint Hadházy úgy folytatott tárgyalásokat az ellenzéki pártokkal, hogy az LMP ehhez nem járult hozzá. "Egy rossz pártba jött, és nagyon benézte ezt" - fogalmazott. Sallai szerint Szél Bernadett nem tudta elviselni a kritikáit, Gyurcsány Ferencről pedig azt mondta, hogy mindent képes tönkre tenni az ellenzéki oldalon, amihez hozzányúl.