Vizsgálják, hogy VV Fanni holttestét találták-e meg a tóban

vv fanni, utolsó képek
Novozánszki Fanni 2017. november 20-án tűnt el. Az utolsó nyom egy lépcsőházi kamerafelvétel, ahol a meggyilkolásával gyanúsított B. László lecipeli őt a mélygarázsba, és az autójába tuszkolja. A lány holttestét azóta sem találták meg. Egyes feltételezések szerint elhamvasztották.
Vágólapra másolva!
A Fertő tóban talált holttesttel kapcsolatban egy új szálon is nyomozást indított a rendőrség- írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

A tóból folyamatosan kerülnek elő a nő holttestének darabjai, amit a hétvégén találtak meg az osztrák oldalon, Rust közelében - írja a Blikk. Először a nő törzsét találták meg, nem sokkal később a fejét,

most a karja és a combja is meglett, de a halál okát még nem tudják.

A lap úgy tudja, hogy a rendőrség vizsgálja, hogy a tavaly novemberben eltűnt VV Fani ügyének köze lehet-e a holttesthez. A lány anyja remegve várja, hogy kiderüljön, a lánya holttestét találták-e meg.

VV Fanni Forrás: --

Ez majd csak a DNS-vizsgálat után fog kiderülni.

Az ausztriai rendőrök egy osztrák lap szerint egy másik magyarországi ügyben is vizsgálódnak. Egy hentes eltűnt exfeleségének az ügyét is elővették.

- írta az osztrák lap.

Évek óta keresnek ugyanis egy eltűnt nőt, akinek a meggyilkolásával a volt férjét, egy hentest gyanúsítanak.

A holttestet eddig nem találták meg.