Diótörő kalapáccsal vert halálra egy idős házaspárt

Vágólapra másolva!
A brutális kettős gyilkosság tárgyalása tanúmeghallgatással folytatódott. A vád szerint H. Tünde egy diótörő kalapáccsal végzett érdi otthonukban egy idős házaspárral. A nőnek nagy adósságai voltak, és hiába férkőzött a közelükbe, nem voltak hajlandóak neki kölcsönadni pénzt- írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Családtagjai szerint H. Tünde nyugodt ember volt, nem veszekedett a gyerekeivel sem, de egyszer defektet kapott az autója, ezért úgy belerúgott, hogy behorpadt a tárcsa- írja a Bors.

A nő élettársa, K. Zsoltot tanúként idézték a bíróságra. Elmondta, hogy H. Tünde kezelte otthon a pénzügyeket, sok adósságuk volt, de a tartozások nagy részéről nem tudott.

- mondta a férfi a bíróságon.

A szintén Érden élő házaspárt az élettársán keresztül ismerte meg, néha fuvarozta őket és próbált a bizalmukba férkőzni, egyszer még a gyerekét is elvitte hozzájuk.

2015 októberében a nő átment a házaspárhoz és arról panaszkodott, hogy nincsen pénze. Abban bízott, hogy megesik rajta a szívük, de amikor elutasították dühös lett.

Megfogta a konyhapulton lévő diótörő kalapácsot, és többször ráütött az asszony fejére, aki pár percen belül meghalt.

Ezek után a férfit is megölte. Később felforgatta a házat, hogy rablógyilkosságnak állítsa be az esetet. A házban csak pár ezer forintot talált.

H. Tünde a bíróság előtt tagadta a bűnösségét, azt mondta, hogy azért tett beismerő vallomást, mert a rendőrök alkut ajánlottak neki, miszerint egy rövid időre láthatja a kisfiát.