Magyarok munkahelyeivel zsaroltatná meg az Orbán-kormányt Soros embere

Soros György, magyar származású amerikai üzletember, a Soros Alapítvány elnöke, a Közép-európai Egyetem (Central European University, CEU) alapítója és tiszteletbeli kuratóriumi elnöke az egyetemen, ahol előadást tartott
Vágólapra másolva!
Exkluzív, Magyarországról szóló anyaggal jelentkezett március 15-én a Jerusalem Post nevű izraeli hírportál. A lap szerint egy Soros által finanszírozott NGO vezetője bevallotta: azért lobbizott Németországban, hogy helyezzenek gazdasági nyomást a magyar kormányra a bevándorlást segítő NGO-kal kapcsolatos szabályozás visszavonása érdekében. A Soros György által foglalkoztatott Dénes ezzel gyakorlatilag arra bíztatta a német külügyet, hogy az itteni német cégeken keresztül, magyarok munkahelyeivel zsarolja az Orbán-kormányt. A bizalmas beszélgetésben Dénes büszkén feltárta, hogy több millió dollárt kapott Sorostól, sőt, mindennek tetejébe még azt is elkotyogta, hogy a brüsszeli intézményeket is kontroll alatt akarják tartani.
Vágólapra másolva!

Mercedes, Audi, Bosch – ezeket a magyarországi német tulajdonú gyárakat említette beszélgetőpartnerének Dénes Balázs, a Civil Liberties Union for Europe nevű Soros-szervezet vezetője, mikor arról kérdezték, hogyan tud nyomást helyezni a magyar kormányra. Dénes mindezt a Soros-szervezetekkel kapcsolatos törvényi szabályozás visszavonása érdekében látta szükségesnek. A korábban a – szintén Soros által fenntartott – TASZ-t vezető Dénes arról is beszélt, hogy „Keményen dolgozunk. Ezen a héten találkozom egy agytröszt képviselőjével, akinek befolyása van a német kormányra és külügyminisztériumra, viszek nekik egy példányt a törvényből, frissen lefordítva magyarból, és elmagyarázom nekik, mit tehetnek ellene”. Dénes a Jerusalem Post cikke szerint itt arra utal, hogy Németország azért tud komoly gazdasági nyomást helyezni Budapestre ebben az ügyben, mert a német cégeknek sok befektetésük van Magyarországon, és nagy foglalkoztatónak számítanak. Dénes szó szerint úgy fogalmaz: „ha a német külügyminisztérium el akar érni valamit, el tudja, megvannak az eszközeik”.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A TASZ korábbi vezetője arról is beszélt beszélgetőpartnerének – akiről azt gondolta, hogy Soros támogatója, és akivel Amszterdamban találkozott –, hogy a magyar származású amerikai milliárdos Nyílt Társadalom Alapítványa a szervezete fő támogatója. „Kaptunk egymillió dollárt a Nyílt Társadalom Alapítványtól (OSF). Miután a mi szervezetünk az OSF alvállalkozása, a projekt egy ideig az OSF-nél futott. Négy év után, amikor azt mondtuk, készek vagyunk, elindíthatjuk, Soros azt mondta nekem: tudj róla, hogy adunk még három milliót a következő három évre”.

Dénes azt is elárulta, hogy „a nagy indok, amiért öt éve kiválasztottak engem, az a felismerés volt, hogy akkoriban Európában nem volt egy olyan emberi jogi csoport, amely kontrollálni tudta volna az EU-t”.

Dénest később felhívta az izraeli portál az általa mondottakkal kapcsolatban. Elismerte, hogy valóban a fent leírtakról beszélgetett partnerével.