A Fidesz támogatja a Békemenetet

A Civil Összefogás Fórum, fidesz, békemenet,
Vágólapra másolva!
Hidvéghi Balázs szerint a Békemenet a múltban már többször bebizonyította, hogy képes hatalmas erőket mozgósítani. A párt kommunikációs igazgatója szerint most is erre van szükség, ezért arra kéri a kormánypártok támogatóit, hogy vegyenek részt minél nagyobb számban a civil megmozduláson.
Vágólapra másolva!

A Fidesz csatlakozik a Békemenethez – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatója a párt közösségi oldalára feltöltött videóban.

A kormánypárt arra kéri támogatóit, menjenek el március 15-én, déli 12 órára a Bem térre,

ahonnan átvonulnak majd a Békemenet résztvevői a Margit hídon át az Országház elé, ahol 14 órától Orbán Viktor mond ünnepi beszédet.

Fotó 2014-ből Fotó: Mudra László - Origo

A kommunikációs igazgató szerint a Békemenet a múltban már többször bebizonyította, hogy képes hatalmas erőket mozgósítani. Most is erre van szükség – tette hozzá.

– mondta Hidvéghi Balázs.

„A mi erőnk az összefogásban van, ne engedjük, hogy a széthúzás és a rombolás győzedelmeskedjen. Legyünk ott minél többen, mert nekünk Magyarország az első" – zárul a közlemény.